Határ Győző

Ábrák vagyunk az idő szövedékén, s csupán beleszőve létezünk.

Mivel a világ teremtetlen és az Ég üres, voltaképpen azok, akik "hívőnek" vallják magukat - ők azok, akik nem hisznek semmiben, mert a semmiben hisznek. Hinni - bátortalan feltevést titkon melengetni, mint meggyőződéssé sűrűdő kincses klenódiumot: hinni csak valláson kívül lehet.

A fájdalom, a szenvedés nem bizonyíték arra, hogy a világ gonosz. Igaz, az antilop bízvást gondolhatja, miközben torkára ráharap az oroszlán: "gonosz a világ, mert tele van oroszlánnal", ugyanakkor azonban az oroszlán, meleg antilopvéren való nyalakodás közben azt gondolhatja: "jó a világ! Tele van antiloppal".

A szabadság a "hiánybetegségek" legsajátosabb fajtája. Oly nyavalyakórság, amely csupán akkor és abban érzékelhető, akiben/amikor hiányzik - de akkor nagyon, ám mihelyt "megvan", az ezer bajjal járó "szabadság" birtokában az ember vagy a nemzet képtelen élvezni gyógyulása boldogságát; a szabadságot.

Az idő egyetlen tudatvalósága a jelen. Múlt és jövő: a mi fikciónk. A múlt: absztrakció, a jövő duplán az.

Hisz voltaképp traumatikus élmény az egész élet, és mire a végére érünk a kenyérkereső gürcnek, addigra már nem marad idő, hogy ezt a traumatikus élményt kiheverjük.

Boldogságunkban áll törekvésünk, és törekvésünkben áll boldogságunk. Arra törekszünk, hogy boldogok legyünk; és boldogok vagyunk, hogy arra törekedhetünk.

Ami papokban és politikusokban közös, az az, hogy iparszerűen hazudnak (sajtónyelven: iparszerűen űzik az "átverést").

A szkeptikusnak a legprimitívebb és legkellemetlenebb formája az, aki soha nem kételkedik önmagában.

Az (...) emberi örömet csak elújságolva, szertesugározva, megosztva valakivel, úgy lehet érezni.