Vers
Mint egy nagy, piros, véres jégcsap Csüggök szélén sok szív-eresznek, Megfagynak, kik engem szeretnek.
Inget váltok - s közben agyamon átlobban, hogy életet én még soha nem váltottam, s bennem ez a kérdés mind izzóbbá válik: hogyan viselhetném tisztán mindhalálig?!
Minden nap más-más ember ébred fel bennem. (Mintha rajtam kívül) Nem másik én a többes én-ből, nem a képmásom, alteregóm, hanem egy külön(b) lény, mint eddig. Tehát nem az, aki én voltam, de nem is az, aki lehettem volna, abból, ami voltam valaha.
Paradigmák, felsejlések, bölcselet és lelkiség? A szavak hurcolják végig az időn az életünket. Gondos és alapos diskurzus önmagunkkal? "A bennünk uralkodó nem éri el a kívülállót".
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca, de te járattál olyan iskolába, ahol ilyesmiket tanítanak.
Ez itt pedig magam vagyok, Régi tüzek fekete üszke S fölöttünk végzet-szél fütyöl, Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj, Avagy légy rám ujjongva büszke.
Mosom kezeim, szűz Pilátus, Felejtek, jaj és megbocsátok, Csók, pénz, hit, bűn nem várok rátok, De nem várok már magamra sem.
S mondhatnék többet vallomásnak: Én gyermeknek, jónak születtem, Csak az Élet lovalt be másnak.
Azt csináltam magamból, amit nem lehetett, s amit tudtam volna csinálni, nem csináltam. Rossz jelmezt öltöttem magamra. Mindjárt annak ismertek, ami nem voltam, és nem tiltakoztam s elvesztettem magam. Mikor az álarcot le akartam tépni, az arcomhoz ragadt. Mire letéptem és megnéztem magam a tükörben, már megöregedtem.
Tűz nélkül is majd tüzelek, Engem nem olt ki semmi, semmi. Gyertek hozzám, tanuljatok Dideregni.
- Átváltoztam, mint soha még. Egyszerűen: az lettem, ami voltam. Önmagammá alakultam. Most már vagyok, mert tudom: lenni, nem hasonlítani akarok.
Facebook
Pinterest