Vers
Ellenfele vagyok magamnak és testvére ellenségeimnek az elítéltnek segítem vonszolni keresztjét közben egy mély álom vizén ringat a szél s csukott szám a Te csókod ízét őrzi.
Azt mondják nagy bűn az én örökös nyugtalanságom. Mindig mást kívánok, mint amit adnak, mindig másfelé tartok, mint amerre irányítanak.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni! Pehely vagyok, olvadok a hóval, mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Semmiről sem akarlak
meggyőzni
élj szíved törvénye szerint
szorongás és pátosz nélkül.
Légy jóban önmagaddal
ez a legfontosabb.
Pénzem nincs, nem imádkozom,
mondják, nem voltam sose jó,
sírni nem tudok, csak a szó,
a szó enyém s a messzi hála -
ezt a hálát adom neked,
kislányom, titkos kedvesem,
s messziről súgom csendesen:
köszönöm, hogy szerettelek.
Rács? fal? bástya? torlasz? nem véd meg magadtól! - Amit másról mondasz: az is csak rólad szól...
Meg lehet hallgatni a kritikát. Ki lehet kérni mások véleményét. Lehet tanulni belőle. De soha ne vedd a szívedre!
Elindultam magam keresve apám-anyám rég engedett. Már kisfiúként vágytam az útra, hívtak folyók, nagy tengerek. Vándoroltam, s nem vettem észre a sok csodát magam mögött. Húsom igézte az élet méze, s táncra hívtam az ördögöt.
Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok. Cselekszem és szenvedek, mint a többi, de legbenső mivoltom maga a nemlét.
Tudom, mi a tejben a légy, tudom, ruha teszi az embert, tudom, az új tavasz mi szép, tudom, mely gyümölcs merre termett, tudom, mely fán mily gyanta serked, tudom, hogy minden egy dolog, tudom a munkát, lusta kedvet; csak azt nem tudom, ki vagyok.
Nem kétlem, akkori magam Énhozzám méretett, De mostan ügyetlenül áll, Kinőttem énemet.
Facebook
Pinterest