Pethes Mária

Mint égve felejtett lámpában a villanykörte izzik bennem a fájdalom bár lennél porcelánedény összetörnélek keresztet vetek a táj homlokára amerre mentél visszafordíthatatlan az út mint a folyó kétszer nem léphetsz bele ugyanabba a tévedésbe.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy megtanítsa velünk a mélyebb megértést, viszont elég hosszú ahhoz, hogy kitalálhassuk a megfelelő kifogásokat.

Jó, ha van kihez visszatérni, de nincs borzalmasabb valakivel magányosnak lenni.

Törvénytelenül ültél szívem terített asztalához pedig etikám elektromos vezetékén ott volt a figyelmeztető tábla vigyázat nagyfeszültség sokáig vártam de mire rájöttél mit kell tenned már nem volt se teríték se asztal se szív.

Ne szégyelld ha szemed sarkából bú szivárog Az az igazgyöngy is tied.

Ami szerelmet neked ajándékoztam, örökre az enyém marad. Ami benned szándék volt csupán, mindörökre elveszett.

A szerelem életrajza nem tartalmazza a kísértések és a sóvárgások erejét, ha váratlanul lecsap rád annak az illata, aki még ott kóvályog benned, betegen a várakozástól, mert nem mész utána.

Tekinteted vallató fényénél beismerem lejárt szavatosságú félelmeimet, szívgödör- be lökött rajongásaimat. Már nem vagyok fogékony, ölemben épp csak áttelelnek a vágyak. A gondleves elfogyott. Hagyj fel a gyönyördiétával. Még nem vagy elég olvadékony. A szenvedély mikrohullámú sütőjében melengetlek. Úgy szeretlek, majd megeszlek. Szerelemfertőzés.

Nem mozdultam mellőled, látni akartam, amint a fotel karfájára hajtogatod levetett álmainkat. Tudni akartam, megédesül-e az éjszaka íze, ha kiejtem neved. Fölismeri-e szemed ikercsillaga a véglegességet kiterített szívemben.

Szeretnék szád sarkában álomízű nyálcsepp lenni emlékeztetni éjszakák nappalok küszöbén a bátortalan hajnali fényre. Ébredés után párnádon maradt mélyedés lenni mely puhán az ágyba visszahívogat.

Hajtsuk fel gyorsan a mámort Szememben szemed gyújtson fényt S hajamban ezer csókod legyen a virág.