Idézetek a vallomásról
Kezemhez érsz. És ha a földtekén A vad végzet közénk áll, itt dobol - Duplán dobogva szivemben - szived - És álmom-tettem, mint fürtre a bor, Rád vall. S ha forrón kérem az Eget Magamért, neved is Fülébe forr, S könnyemben Szeme látja könnyedet.
Oly távol vagy most tőlem, valahol a szőnyeg peremén, húzódj közelebb hozzám, hadd hódítsalak meg én. Kérlek, ne légy szégyenlős, tudod, hogy nem vagyok nős. Lágy édesség vár rád, mikor csókra nyílik a szád.
Nem tudok változtatni azon, ami vagyok, és azon sem szeretnék változtatni, ami te vagy. Csak azt akarom, hogy mi ketten azok legyünk, akik vagyunk; együtt.
Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.
Ha itt nem találsz, keress meg ott. Újra kell kezdeni mindent, minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, minden szerelmet újra kibontani.
Milyen jó lett volna, ha a hangodba burkolózom, s megtelik zenével a lelkem, szimfónia zeng, ha rád gondolok.
Rájöttem, hogy semmi másnak nincs értelme az életben, mint hogy veled legyek, hogy figyeljelek, és várjam, miféle tökéletes őrültséget csinálsz legközelebb.
Ne menj még! Belevesztem bőröd igézetébe, ujjaid nyílt vallomásaiba, szeretem szellemed kereső gesztusait.
Megálltam szemben veled, s elállt a lélegzetem. Úgy néztél rám, mint amikor szárnyat bont a szerelem. Nem tudtam betelni veled.
Bezártalak magamba, s most nem menekülhetek, szöknék már, de nem lehet, fogva tart a képzelet.
Oldd fel bennem a görcsöket, a vágyba futó igéket, a szótlanságba dermedt látomásokat, érints meg parázsló ujjaiddal, hogy elevenedjen meg újra bennem a lélek!
Reggel van... ketten fekszünk az ágyban. És a legcsodásabb látvány vár most rám. Tudom. Mindjárt. Kellemes ez a pillanat, mert tudom, hogy mindjárt megpillantom. Még élvezem a várakozást, nem kapkodom el. Ízlelgetem magamban az érzést. Hogy milyen csodás lesz. Mert mindjárt kinyitom a szemem, és a világ legszebb látványa fogad. A te arcod.
Mikor árnyékod egy rózsára emlékeztet, Oly szorosan ölelnélek, Még ha töviseid meg is szúrnának, Nem engednélek el. Nem bánom, a fájdalom Édes, gyötrelmes nektárrá válik.
Nem tudom, hogy te miért váltod ki belőlem ezt az éhséget, talán ez is a szerelem varázsa? Nem tudom. De annyira szeretlek! És akarlak, mindig. Nappal jövök-megyek, dolgozom, de itthon, ahol ketten vagyunk, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, hogy ne csókoljalak, hogy ne öleljelek.
Járj át, akár a virradat, szobát a kék derengés, hass át, rezegtess, mintha tört pohárban kélne csengés... Úgy légy a hangom, úgy telíts testemben szétremegve, mint ébredés, ha fény hasít nehéz sötét szemekbe.
Facebook
Pinterest