Váci Mihály

Osztani magad: - hogy így sokasodjál; kicsikhez hajolni: - hogy így magasodjál; hallgatni őket, hogy tudd a világot; róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. Széjjel szóródni - eső a homokra - sivatagnyi reménytelen dologra s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb: - kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!

Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol...

Ha elhagynál engemet, - jobban mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant magánya?

Nem elég a célt látni, járható útja kell! Nem elég útra kelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el!

Nem elég álmodozni! Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell, Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el, Jövőnket - tudni kell!

Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell - az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell - az érzelem! Ám nem csak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj!

És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse véled: szép dolgokért élsz - és érdemes élned.

Ma sem volt könnyű élni Nem lesz könnyű sosem. De érdemes volt! - s mindig Érdemes lesz, - hiszem!

Eltemette mélyen a lektor. Vigasztalt: - "Feltámadunk egykor!" Örök béke poraira! Deleatur soraira.

Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.