Váci Mihály

Költészet napja? Én jobban szeretném, ha a költészet perceiről beszélhetnénk már. Legfeljebb a költészet óráiról. Azt szeretném, ha nem egy egész nap jutna a költészetnek, egy esztendőben egyszer, hanem csak percek, de állandóan, minden nap - és áhítattal. Minden nap: percek. A költészet nem egész napi élmény.

Minden ember életében gazdag költészet rejlik, mely megfogalmazásra lenne méltó.

A mi alkotmányunk kimondja a dolgozóknak a jogot a továbbtanulásra. De ... vannak olyan rétegek, akik nehezen tudnak élni e jogukkal, mert körülményeik nem engedik. Biztosítsuk számukra a körülményeket, hogy biztosíthassuk a jogokat. Nem egyenlő jogilag az az ember, aki műveltség, neveltetési körülmények korlátai miatt egyenlőtlennek érzi magát a tanult, művelt emberrel. Alföldi tanyáink, városszéleink, falvaink fiait csak úgy tehetjük egyenlő jogúvá, ha a közművelődésben egyenlő esélyekkel indítjuk őket.

Aki voltam, milyen messze van tőlem! S aki leszek, az már milyen közel. Már utolér, mellém lép, támogat, és átölel.

Süvítnek napjaink, a forró s őrtüzek, - valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, - s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, - s valamit minden csókban elmulasztunk.

Csodafád vagyok, ha rádgondolok - virágzom.
Mi él, éltet, - Neked virít. Kristályként bezár sorsom magába, s rózsaként kinyit.

Fájó, nehéz az olyan szerelem, amit nemcsak a nyers élvezet éltet: melynek kevés, ha a test meztelen, s fogasra dobva kinn marad a lélek.

Ha itt nem találsz, keress meg ott. Újra kell kezdeni mindent, minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, minden szerelmet újra kibontani.

Már összeroskadsz, - végre mondd: mit is akarsz hát, te bolond? Ki biztatott e sorsra itt, hogy szívedet rohamra vidd, és kitárt mellel odaállj, hol a veszély szíven talál? Honnan vetted rá a jogot, ki volt, ki felhatalmazott, hogy érte és a neviben egy szót is szóljál? - Senki sem!

Várom, hogy visszatérj, szótlan szemembe nézz, mosolyogj szomorún: - Semmi az egész!

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje remeg az ablakon. Érzed? Ez itt a szív állandóan üres edénye, pedig örökké csak merít, merít.