Idézetek a vallomásról
Bárki lehet. Enyém, tied, Mégis itt vagyunk, Talán csak véletlen. Két átutazó, Közös illúzióba Kapaszkodunk, Ébredj mellettem.
Van egy kéz... ami szatyrokat cipel, fakanalat fog, mos, tereget, kertet rendez... tele van erővel. De ugyanaz a kéz melegséget áraszt, ha hátamhoz ér, simogat, átölel. Árad a melegség, átjár. Mert van ilyen kéz. A te kezed.
Nem jöttél el - mióta is? Hiányoztál - egy éve már. Most bezuhansz az ablakon, oly hirtelen, hogy szinte fáj, alattomosan, nesztelen rohansz reám - s én, áldozat, riadt örömmel, részegen fuldoklom csókjaid alatt.
Mit el nem értünk külön tévelyegve talán egy kis fészek adja meg nekünk hol ajk az ajkon egymást átölelve nevetve-sírva boldogok leszünk.
Tanulgatlak több mint egy éve, tudlak is már, csaknem betéve. Szép lecke vagy, talán a legszebb. Felmondalak a fellegeknek.
Még akkor is kedvellek, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljelek.
Ajándékozz meg magaddal engem; engedj magamnak maradni engem!
Nappaltól az éjig, árnyéktól a fényig, Szándéktól a célig, szótól a gondolatig, Kezdettől a végig, semmiből az égig, Legutolsó percig, végső pillanatig Egyek vagyunk.
Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt. A csupasz padlón, széken, asztalon. Én nem akarok igazán, csak egyet, de azt nagyon.
Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt szerettük egymást?
Úgy érzem, új a világ arca. Hogy Lelked léptét hallottam.
Ha bármikor szükséged van rám, csak szólj, és ott leszek, hisz érted jöttem e világra.
Ha mi nem válunk el többé, Tudom, nyár lesz mindörökké.
S köszöntem a véletleneknek, istennek és minden csodának, hogy kitaláltak, megcsináltak s valahogy elhoztak nekem...
Mintha csak tegnap lett volna, Hogy repül az idő, hitted volna? Egy másodpercig sem várhatok Tovább úgy, hogy nem tudod, Amit tudnod kéne már rég: Hogy elkaplak, ha megbotlasz, Felemellek, ha a földre zuhansz, Átölellek, ha valami fáj, De legfőképpen, bé-ébi, Ott leszek veled... hogy soha ne légy egyedül, Hogy ne érezd magad egyedül.
Facebook
Pinterest