Csitáry-Hock Tamás

Lehet, hogy megúszod a járványt, de a következményeit nem biztos. Sokan ma úgy viselkednek, úgy gondolkodnak, mintha semmilyen más veszély nem létezne ezen a Földön. Csak ezt ússzuk meg. És akkor már minden rendben. Pedig nem. Az élet utána is pont olyan veszélyes lesz, mint azelőtt volt. Senki nem kapott garancialevelet, hogy ebben a testben örök élete lesz. Sőt, arra sem, hogy meddig fog élni. Nem garanciát kaptunk, hanem lehetőséget.

Könyvtárakat lehetne megtölteni, ha az újévi fogadalmakat mind könyvbe írnánk és kinyomtatnánk évről évre. De lehet, hogy egy könyvespolc is elég lenne a valóra váltott fogadalmakat tartalmazó köteteknek.

Gyakran megesik, hogy amire nem szánjuk el magunkat, azt egy külső nyomás, körülmény, helyzet fogja megtenni. Helyettünk. Velünk.

Nem tudhatjuk, hogy mikor következhet be pozitív változás. A körülményekben. De hogy bennünk mikor következik be a pozitív változás, csak rajtunk múlik.

Minden helyzetben élni kell. És megélni mindent, amit csak lehet. Hiszen a ma ma van, nem várhatunk a holnapra, a jövő hétre, hónapra, évre. Csak az a miénk, ami elmúlt, és amit éppen megélünk.

Miért kellenek új évek, miért kellenek járványok, miért kellenek külső fogódzók ahhoz, hogy bármit is megváltoztass? Ha elhatároztad, ezektől függetlenül is megteheted. A virágokat ma is láthatod, a madarakat ma is hallhatod, az életet ma is élheted.

Bármid van, bármit kapsz, minden csak pillanatokra a tiéd. Tovaszálló pillanatokra.

Jött. Nem mondanám, hogy váratlanul. Sőt. Nagyon is vártam. Ahogy minden évben. (...) A fák dalra fakadtak, lombokat szültek, a nyíló virágok megfestették az utcákat, a Nap pedig meleget töltött a virágok kelyhébe. És a lelkekbe. Mert nem csak a virágok, de a lelkek és a mosolyok is kinyíltak. Ezt a csodát hozta a vendégem. Úgy hívják: tavasz.

Az igazi értéket nem lehet trezorban őrizni, nem lehet biztosítási papírokkal biztonságban tudni. Az igazi értékemre csak én tudok vigyázni. Csak egy helyen lehet biztonságban. A szívemben.

Minden nap hoz magával valamit. Hol rosszat, hol jót. De sosem érkezik üres kézzel.

Most a vágyból valóság lett. Ahogy nekem te: vágyból valóság. Akit csak távolról vágytam, messziről csodáltam. Sokáig. De most kilépek lelkem kabinjából, hogy elkezdődjön egy új és izgalmas történet. Veled.

A fotelban ülünk... és zenét hallgatunk. Kávét kortyolgatunk. Ami lehetne jó. Mégsem az. Pedig a zene kellemes, a kávé finom. Csak a társaság... azzal van a baj. Mert nincs. Hiába ülünk a kényelmes fotelban, hiába hallgatunk kellemes zenét és kortyolunk finom kávét, ha nem együtt tesszük ezt. Nem egymás társaságában. Hanem külön. Pedig együtt is tehetnénk. A percek pedig múlnak, a pillanatok nem térnek vissza. És mégsem együtt éljük meg őket. Miért?

Az új év benned kezdődik. Akkor, amikor te elindítod az új időszámítást. A tiédet. Évszámtól függetlenül. Mert hiába fordul a naptár, hiába mutatnak mást a számok, ha a múltban maradsz. Ha a holnap ugyanaz lesz, mint a tegnap volt. Félelmekkel, aggodalmakkal. Úgy forduljon a naptár, hogy te is vele fordulsz!

Nem helytől függ, hogy mit élsz meg. Nem hosszú zarándokutak kellenek, hogy a lelked egyre többet lásson. A zarándokút lehet benned is. Egy kisvároskában is. Bárhol. Mindegy, hogy a dolgok hol történnek. A történet a lényeg.

Mindenki máshoz ért, más talentumot kapott. És ezzel tudunk mi is alkotni. Teremteni. Újat adni a világhoz. De ehhez kell az a valami, amiről nem is tudjuk, hol van bennünk. Hol van a szépségek meglátásának, a lelket erősítő gondolatok megfogalmazásának, vagy egy szép dallam megkomponálásának képessége? Nem tudjuk. Valahol bennünk. És ez a helyszín a legfontosabb. A többi már csak díszlet.