Csitáry-Hock Tamás

Az igazi gazdagság a szívben dől el. Mert a szív tudja, mi a gazdagság. És hogyan éred el. Rá kell hallgatni. Amikor azt súgja, hogy írj neki. Hogy tedd meg, ne várj, ne gondolkozz. Amikor azt mondja, hogy indulj, tedd meg az első lépést. Akkor ne tétovázz. Mert a szív tudja az utat. És elvezet az igazi gazdagsághoz.

A mester fogja az üres tokot, maga elé teszi, és szép sorban helyükre illeszti a kis alkotórészeket. Amik aztán megtöltik az üres tokot, és egységgé válva, egy szép órában mutatják az idő múlását. De nem elég az időmérőt megtölteni. Ez még kevés. Az időt is meg kell tölteni. Hogy ne csak a múlását lássuk, de minden másodperc egy történet legyen.

Szeretni, igazán szeretni nem lehet csendesen, langyosan, óvatosan. Csak így. Csak viharral, széllel, tűzesővel.

Szép álmokat. Ezt kívánunk egymásnak. Minden este. És ez így szép, így kedves. Ám az igazi szép álom nem éjszakai. Nem éjjel akarom élni. Nem alvás közben. A szép álmomat ébren akarom álmodni. Megélni. Mert az én szép álmom nappali álom. Valóságos. Akit nem álmodni akarok, hanem élni. Megélni. Teljes valójában. Mert a szép álmom te vagy.

Szép vagy. Ahogy régen. Ahogy mindig. Ahogy most is. De most még szebb. Akkor is, ha bent vihar dúl, ha nem sima a víztükör, ha nem ragyog a Nap, ha... és ezért költözni kell. De most nem a belső ragyogásnak kell kiköltöznie arcodra, szemeidbe, mosolyodba. A külső ragyogásnak kell beköltöznie lelkedbe.

Nem mondok le rólad... mert az életéről nem mond le az ember. És te az Életem vagy. Nappalom és éjszakám, boldogságom és fájdalmam, nevetésem és könnyem. Minden te vagy. (...) Mindened kell. Te kellesz, Kincsem. Elmondhatatlanul. Lemondhatatlanul.

A szerelemhez több kell... nem elég a szép szem, a varázslatos mosoly, a simogató hang. (...) De még a finom lélek, a szerető szív sem. (...) A szerelemhez nem elég. A szerelemhez több kell. Te kellesz.

Nem az a baj... hogy egyedül sétálok. Nem az a baj, hogy egyedül ülök a padon, a kávézóban, a tengerparton. Nem az a baj, hogy egyedül alszom el este, és egyedül ébredek reggel. Sem az, hogy egyedül iszom a reggeli kávét, és eszem a pirítóst. (...) Nem az a baj, hogy egyedül. Az a baj, hogy nélküled.

Nem az kell... hogy valaki rám mosolyogjon - a te mosolyodra vágyom. Nem az kell, hogy valaki megsimogasson - a te érintésedet akarom. Nem az kell, hogy szeressek valakit - csak téged tudlak szeretni. (...) Nem az kell, hogy valaki szeressen - a te szeretetedre vágyom. Nem az kell, hogy valaki mellett éljek... csak az, hogy veled.

Az élet túl rövid, hogy nélküled éljem... és az élet túl hosszú, hogy nélküled éljem.

Kincseket adtál... igen. Találkoztunk, letelepedtünk a kanapéra, aztán az asztalhoz... zenét hallgattunk, koccintottunk, beszélgettünk. És közben adtál. Kincseket. Igaziakat. (...) A mosolyodat, a hangodat, a nevetésedet... a lényedet. A legszebb Kincset. Téged.

A "majdnem" kevés. A "majdnem" a semmivel egyenlő.

Egy életem van... csak egy. Egyetlen esély, hogy boldog legyek, hogy az álmomat elérjem, hogy megéljem a világ minden csodáját. Hogy szerethessek, hogy szeressenek, hogy szerethesselek, hogy szeress. Hogy szemeidbe nézzek, hogy halljam a hangodat, hogy megöleljelek. Hogy részem légy, hogy részed legyek. Igen, egy életem van. Az egyetlen esélyem, a boldogságom, az álmom, a csodám. Az egyetlen Életem. Te vagy.

Bakancslistát írok. Nagyon rövid lesz. Pedig írhatnék sok mindent rá. Utazásokat, házat, autót, ruhákat... Sok mindent. Írhatnék. De nem írok. Az én listámon csak egyetlen szó szerepel. Egyetlen név. Az egyetlen vágyam. Nem a legszebb, nem a legfontosabb. Az EGYETLEN. Egy szó. Egy név. A Tiéd.