Csitáry-Hock Tamás

Megérint valaki... hogy milyen az? Hát Kedves, pont ilyen. Ahogy itt ülsz velem szemben, és ezt kérdezed. És észrevétlenül megérintesz. Ahogy még senki más. Ahogy soha más. Mert ilyen érintés csak egyszer van egy életben. Egyszer. És soha többé.

Bárkinek írok, neked írok... bárkihez szólok, veled beszélek... bárkit nézek, téged látlak... bárkire mosolygok, neked szól... és bárkit szeretek... téged szeretlek... mert minden Egy. És Egy minden. Te vagy Kedves.

Elhalmoznak jókívánságokkal. Hosszú életet, újabb sikereket, boldogságot kívánnak. Sok szépet és jót. És mind jól esik. Mind fontos. És persze mindegyik szép. De egyik sem szól a legfontosabbról, a legszebbről. Arról, ami igazán számít. Aki igazán számít. Rólad. Mert a legszebb, legfontosabb jókívánság Te vagy.

Minden pillanat, ami veled múlik, átalakul. Életté. Mert a múló idő helyét múlhatatlan tartalommal töltöd meg, a tűnő pillanatokból maradandó értékeket varázsolsz.

Hadd legyek az otthonod! A lelked otthona.

Nincs két igazi, mert minden félnek csak egy másik fele van. És én már megtaláltam. Azt az egyet. Téged.

Mindig kell "valami", hogy beszélhessünk, hogy hallhassam a hangodat. És ha nincs "valami", akkor nem hívsz. Nem hívhatlak. Pedig mindig van "valami". A legfontosabb, ami indokolja, hogy beszéljünk. Igen, mindig van "valami". A nincs. A hiány. A hangod hiánya. A legnagyobb, legemberibb indok.

Ahogy az ember a saját érzései elől nem tud elmenekülni, úgy én sem tudok előled, és Te sem előlem. Nem tudsz elrejtőzni. Csak testben. De lélekben soha. Mert a lelkünk mindig ott marad. Egymásban. Ez a legnagyobb, legerősebb kötelék. Nem tudom kevesebbel beérni. Nincs kevesebb.

Van valami, amire egyetlen gép sem képes. Az érzéseket szavakká formálni.

A teendők elmúlnak, csak egy-egy pillanatig tartanak, de a dolgom örök. Mert az Te vagy. Te vagy az egyetlen. Akivel dolgom van.

Nem a legszebb, a legértékesebb, legaranyosabb vagy. Hanem az Egyetlen. Akit nem lehet mihez, nem lehet kihez mérni. A legek az összehasonlítás mértékegységei. Több hasonló között. De téged nincs kihez, nincs mihez hasonlítani. Mert nincs hozzád fogható.

Az igazi szeretet éppen azt jelenti, hogy nem fordítasz hátat, nem hagysz el, ha valami zavar, bánt. Hanem őszintén megmondod. Mert fontos neked. Mert szíved mélyén szeretsz.

Nem az ígéret számít, nem a papír, nem a pecsét. Hanem a lélek. Amit nem mi kötöttünk össze. Nem mi választottuk. Nem mi akartuk. Valaki más. Csak neki van joga összekötni. Csak ő mondhatja meg, kihez tartozol.

Kávét hoztam neked... (...) De ebben a kávéban nem cukor van. Nem édesítőszer. Nem attól édes. Mástól. Kilenc betűtől. Azokat kevertem bele, azoktól olyan finom, azoktól olyan édes. Attól a kilenc betűtől. Ami egy szó. És a szóban a legszebb érzés. Szeretlek.

Nézni veled... a felkelő Napot. Fogni kezedet, gyengéden átölelni, és látni a csodát. Két csodát. A Napot... és téged. Mert most két napkeltét látok. Az egyiket az ég alján, a másikat itt, velem szemben, mellettem. Az egyik egy új napot hoz, a másik egy új életet. Bennem.