Csitáry-Hock Tamás

Bár jól hangzik a "nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel" szlogen, de az igazi játékos, az igazi versenyző a győzelemért áll rajthoz. Hiszen benne van a nevében is: versenyző. Nem résztvevő.

Illúzió azt hinni, hogy ha megvan a védőoltás, attól kezdve már minden rendben. Lehet. De csak a koronavírus tekintetében. Az oltás nem véd a stressz, a félelem okozta betegségek ellen, nem véd a már eddig is ismert betegségektől, nem véd meg balesettől, nem véd meg egy lezuhanó tetőcseréptől, sem a táplálkozási veszélyektől, vagy a környezetszennyezés okozta betegségektől, sőt az éhhaláloktól sem. Azt gondolom, a helyén kell kezelni ezt is, mint minden mást. Besorolni a többi közé. És élni az életet. Mert lehet azt gondolni, hogy lesz jövőre is karácsony. Lehet, hogy valóban lesz még. De az biztos, hogy nem mindenkinek.

Megállt a mutató... nem, nem az órám romlott el. Valami egészen más történt. Te történtél. Te állítottad meg a mutatót. És az időt. Ami megállt. Nálad. A mutató hozzád érkezett, és megállt. Az idő elérkezett. Hozzád.

A nő szívéhez nem a dekoltázson át vezet az út. Van egy sokkal fontosabb út. Egy igazi út. Ami elvezet a szívéhez. A lélekút.

Vakcina... csodaszer. Sokan ezt gondolják. Hogy mindent megold. Egy pillanat alatt. Minden rosszat elsöpör, és mindent jóvá, széppé tesz. Az egész világot. Sokan ebben hisznek. És valóban. Csak egy vakcina hiányzik. Amivel az egész emberiséget be kell oltani. De nem a testet. A lelket kell beoltani. Nem egyszer, nem kétszer. Naponta. Naponta többször. Mindig. Széppel, jóval, örömmel, boldogsággal.

A rossz sokszor éppen egy jónak készíti elő az útját.

Az írásoknál (...) hiába van bármekkora technikai tudásod, hiába ismered a nyelvtan összes szabályát, ha nincs benne a lelked, üres mutatvány marad, ami lehet, hogy szép, de nincs benne erő. Nem szólít meg.

Nézem az apró kis fénylő pontokkal teli eget, és várok. Várom a hullócsillagot. És meg is érkezik. Csak egy szemvillanás. Ahogy végigfut az égen, majd eltűnik. Még egy pillanat sincs. Mégis gyönyörű, mégis lenyűgöző. Mégis várom. Újra és újra. Várom itt a padon. Mert egy csoda. Egy röpke pillanat alatt elmúló csoda. De igazán én mást várok. Egy soha nem múló Csodát. Nem a padon. Az életemben. Téged.

Másnak lenni nem rosszat jelent. Másnak lenni többet jelent. Többet látni a világból, többet érezni belőle... és többet adni hozzá. Sosem az az értékes, amiből sok van. Hanem az, ami ritka.

Csak egy kávé... egy sötét és keserű ital. De mennyi minden tud lenni egy kávé. Nem csak egy sötét és keserű ital. Nem csak egy illat, egy íz... vagy mégis... egy illat, egy íz. De nem a kávéé. A Kedvesé. Akivel kávézol. Akinek kellemes az illata. Lényének illata. Ami lelkéből árad. Ami élénkít. Jobban, mint a kávé. Nem is élénkít, életet ad. Értelmet a létednek.

Amikor a lélegzet eláll, a gondolatok elszöknek, a szív pedig ki akar ugrani helyéről. Ez a pillanat a Szépség.

Az igazi bilincs nem fémből készül. Nem kulcs nyitja. Semmi nem nyitja. Annyira erős. Egy szempár. Egy mosoly. Egy nevetés. Egy érzés. Egy Nő. Akiből nincs szabadulás.

Egy kietlen táj lehet gyönyörű, és a legszebb is lehet semmitmondó. Az számít, hogy látom-e benne gyönyörű szemeidet, csodás arcodat, varázslatos mosolyodat. Mert attól válik élővé, gyönyörűvé, csodává. Tőled.