Idézetek a vallomásról
Kint még a tél farkasa jár, grönlandi szél üvölt, jőjj kedvesem, ha átölelsz, gyönyörű lesz a Föld...
Egymásnak arccal kerültünk végre, szorongva hallgatsz némább beszédre. Nincs nagyobb titok, nincs nagyobb vigasz: rád hasonlítok, rám hasonlítasz.
Harminc órája már, hogy végtelen forró síneken fut az életem. Tükörbe néztem, s olyan furcsa, hogy most egyszerűen csak boldog vagyok. Harminc óra - hogy szállnak a percek -, de minden percben jobban szeretlek! Ugye szorítod, el nem engeded ezt a fáradt és megtalált kezet?
Várjuk a karácsonyt... minden évben. És minden évben meg is érkezik. Aztán elmúlik. De nem. Nem ezt a karácsonyt várjuk. Nem azt, ami minden évben megérkezik. Hanem egy másikat. Ami egyszer érkezik meg. És ami nem múlik többé. A karácsonyt, ami elhoz egy ajándékot. Mint az első karácsony. És várjuk életünk karácsonyát. Várjuk azt, akit ez a karácsony hoz. Az igazi Ajándékot. Akit megkaptam. Téged.
A kincs értékét a hiány határozza meg. A hiányban érzed, mit jelent neked. Mennyit jelent. Mennyit jelentesz. Nekem. Mindent.
Minden karácsony újabb ajándék, újabb meglepetés. És mennyi karácsony volt már. Mennyi karácsonyom. És mennyi ajándék. De még soha ilyen csodálatos. Soha olyan kedves, drága, mint az, amit ma, ezen a karácsonyon kaptam. Egy ajándékot, amit soha nem feledek. Egy egyszerű, mégis gyönyörű ajándékot. Egy könnycseppet. Ami a szemed sarkából bújt elő.
Nem az számít, mennyi időt élek. Csak az, hogy mennyit élek boldogságban. Mert a boldogság nem az idő hosszától függ, nem lehet idővel mérni. A boldogságot veled mérem.
A világban (...) számtalan szépség van, amiket magamba gyűjthetek, s eggyé válva szépítik az életet. De hiába minden szépség, ha a legfontosabb hiányzik belőle. Mert akkor ízetlen, használhatatlan, élvezhetetlen az egész. Ha te hiányzol belőle.
Lehetne szerelem... száz is, ezer is. Bármennyi. Lángoló, szép, kellemes, magával ragadó. Lehetne fájó, felkavaró, szenvedélyes vagy csendes. Lehetne bármilyen, lehetne bármennyi. Lehetne szerelem. De már nem lehet. Már nincs szerelem, nincs lángolás. Már te vagy. Csak te. A mindennél több, a mindennél szebb. A rendkívüli, az egyetlen, a felkavaró. A fájdalmas, a csodálatos, a kívánatos. A mélység és a magasság, a vihar és a csend, a pillanatnyi és az örök. A minden.
Cserélünk... néha könnyen, néha nehezebben, alkudozva, méregetve. Már egészen kicsi korunk óta. A játékainkat, kártyanaptárainkat, kisautóinkat, lemezeinket, bélyegeket, régi pénzeket... aztán lakást, autót, néha hazát. Mennyi mindent. Cserélünk. Ahogy én is tettem oly sokszor. És akár ma is. De van valami, amit soha, semmiért, semennyiért nem adnék, nem cserélnék. A veled töltött pillanatokat, perceket, órákat.
Ülünk és nézlek, - nézem a kezed. Vajon fáradtan még meddig vezet? Ki indul innen vajon hamarabb? S mily szörnyű lesz annak, - aki itt marad.
Én tudom, hogy mit akarok. Téged akarlak. Azt akarom, hogy boldog légy. Azt akarom, hogy boldog légy itt, velem.
Megtöltöm veled a szívem A töltényed betalált Ha lenne egy második énem Azt veled összeláncolnám Ha a Világ egyszer véget ér Én akkor is ott leszek veled A tűz, ami bennem lobog Melegítse át a szívedet.
Egy csók a szádra, lángoló, piros, a többi már zuhogva záporoz, betakar minden fedetlen helyet, homlokod, nyakad, szemed, füledet, s aztán, hol tested még rejti magát, a csók-zápor a ruhádon tör át, s végül csuklódra, hogy kék ereid vigyék el szerelmemet szívedig.
Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én.
Facebook
Pinterest