Idézetek a vallomásról
Az éveink messze szálltak, bennünk nem hoztak változást, én most is oly szépnek látlak, mert a szívemmel nézek rád.
Amíg el nem jöttél értem, oly észrevétlen éltem, mint egy villanás a térben, mint a hangaszál a szélben.
Összeköt bennünket a szerelem. Egymáshoz forraszt az örökkévalóság. Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.
Már azt hittem, hogy megkaptam mindent és odaadtam mindent, s hogy szegény vagyok, mint a koldus. Majd megjelentél előttem te... egészen más voltál, mint a többiek, és olyan rejtett kincsekkel megáldott, amilyeneket még senki nem adott nekem. És én ismét gazdagnak, ifjúnak és ártatlannak érzem magam, mintha csak most lépnék az élet küszöbére.
Oly szép szemem ha volna, Mint a tiéd, Szívfoglaló hatalmát Megérzenéd. Rád néznék mindörökké, Mint tiszta ég.
Te meg én, ez annyi, mint nem tudni, hol végződsz te s hol kezdődöm én, akár a szerelemben. Te én vagyok.
Úgy fáj a lelkem, mit felelhetek? Lámpaként, szerelmem, mindig ott leszek. Távol boríthat sírhalom, Örökké rólad álmodom, Mint akkor, angyalom! Én édes angyalom.
Egyszerű ember, ennyi vagy a világnak. Szemedbe néztem: szememben a Világ vagy.
Mert minden egyes csodát újra költ a holnap. Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan, és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak, hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.
Amit teszek, már érted és veled, mert most vagy végképp itt és velem.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szellőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak.
Te értetted meg velem, hogy milyen rejtelmes mély és csodálatos a férfinak és a nőnek a viszonya, hogy nem véletlenül akadnak egymásra. Hogy a szerelem nemcsak ölelés és csók és az érzések tavaszi mámora, hanem a léleknek csendes boldogsága, láthatatlan és mégis ott van mindenütt, mindenben. Néma és mégis sokatmondó, még ha az ajkak meg sem rebbennek.
Érintsd meg a csönd egy pillanatát, meghallom majd.
Szavakkal játékos életem mellédkuszik és átölel virágos karjaival mint a kánikula ott lenn a nezőkön az örjöngő napot öleli valami rettentő csudába!
Szememben nyílsz azóta szobámba hoz a reggel távoli esték partján lecsuksz a két szemeddel.
Facebook
Pinterest