Kovács András Ferenc
1959. július 17. — erdélyi magyar költő, műfordító
Járj át, akár a virradat,
szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés...
Úgy légy a hangom, úgy telíts
testemben szétremegve,
mint ébredés, ha fény hasít
nehéz sötét szemekbe.
Fátyolfelhős a csönd: magasan ég a nyár még! Csak úszom céltalan, magányos, néma árnyék... Testemnek hány öröm, hány szebb halál adós, ó? S a lét se több... Csupasz... Lelkemre száradó só!
Gyűlöld magad, de írj. Csak írj. Tiszteld a szellem káoszát, hallgasd a semmi hangjain sikoltozó harmóniát...
S a csendesség tengerpartján hevertünk
szép súlytalan homokszemek felett
hol eggyévaló kettőzött magányban
a mindenséget csaltam meg veled.
Amit jól szeretsz, maradandó lészen. Amit jól szeretsz, való örökséged.
Legvégül senki, Nevenincs leszek: ezer szemem sír, ezer meg nevet.
Facebook
Pinterest