Idézetek a lélekről
A sajátos külső megtartása mellett üdvözül a lélek.
Az ember majd úgy teremt világot, hogy elrejti mind, ami megmaradt. Lentről nézi szívét fenn az ágon, és üres mellkasát a fa alatt.
Semmi nem rázza úgy fel a lelket, mint a szenvedés.
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek. Szomorún indult a kapu felé, De onnan visszafordult: "Ó Uram, Egy vágyam, egy utolsó volna még; Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt, Szerettük egymást véghetetlenül, Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet, Szeretném viszontlátni odalenn, Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot." S felelt az Úr: "Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
Életünk első két évtizedében az emberek arca olyan, amilyet a szüleiktől kaptak. Húsz évnek kell eltelnie, mire a lélek eléri az arcot, majd formálni kezdi; olyanná, amilyenek az emberek valójában.
Torz kéj, gyújtogatás, vad méreg, sanda penge ha víg ábráikat eddig nem hímezék sorsunk hétköznapi, komisz vásznába még, azért van, jaj, csupán, mert lelkünk tettre gyenge.
A lelkünk nélkül elveszítjük azt a részünket, mely isteni: Isten leheletét. A lélektelenek útja csakis kárhozatra vezet.
Megyek most az úton, látod, dagasztóban élek. Házi lélek sül a testben, megeszik, ha kész lesz. Itt pult fölött hajolva meghízott önérzet, Nem hiszem el senkinek, hogy épp csak ennyit érek.
Az önző csak magának élt, de végül átok ült reá. A mélybe kétszer szállt alá, nyom nélkül fedte el a rög, lelkéért senki nem könyörög.
Ha megpróbálok önmagam legmélyére bocsátkozni, úgy érzem, nagy bűnöket, gaztetteket nem követtem el életem során, de mulasztásokat feltétlenül, még hozzám közel álló személyekkel szemben is. Ezek a mulasztások mindaddig, míg az illetők életben voltak, nem nyomasztottak különösebben, hiszen jóvátehetők voltak vagy lehettek volna. De egy részüket sohasem tettem jóvá... amikor a hozzánk közel álló személy meghal, és vele szemben elkövetett bűneinket, mulasztásainkat többé jóvá nem tehetjük, a kisebb mulasztások is fölveszik a megbocsáthatatlan gaztettek súlyát, legalábbis az érzékenyebb lélekben.
Néha a lélek minden erejét ügyességgé, ragyogássá változtatjuk, csak hogy oly lényekre hassunk, akikről érezzük, (...) hogy nem érjük el őket sohasem.
A lelki szeretet nem más, mint az érzéki szeretetnek egy magasabb minőségű, finomabb halmazállapota.
Ha túl sokat foglalkozol azzal, mi jó vagy rossz az embertársadban, megfeledkezel a saját lelkedről, és kimerít, majd legyőz az az energia, amit mások megítélésére pazaroltál.
Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni, amire szavunk nincs - akkor elhallgatunk. S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást, mint egyébként soha.
Gyönyörű dallam, ha lelked a lelkemmel egy húron pendül.
Facebook
Pinterest