Idézetek a lélekről
Az agy ugyanolyan szerv, mint a szív vagy a máj, és nincs semmi alapja azt hinni, hogy a lélek épp a hormonokban lakozik.
Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!
Azok a szavak, amelyekkel gyermekkorunkban - gonoszságból vagy tudatlanságból - megmérgezik a szívünket, beleivódnak az emlékezetünkbe, és előbb vagy utóbb felemésztik a lelkünket.
Azt mondják, ha egy fontos esemény egyszer megérinti a lelkünket, akkor virtuálisan lehetetlen úgy folytatnunk utunkat, ahogyan korábban tettük.
Észrevettétek a hegeket, amiket magatok mögött hagytatok? Nem. Valószínűleg nem. Mert a legtöbb szabad szemmel nem látható.
Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.
Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan, de lelkemben még égi fény ragyog. Hogy tudnám testem börtönét levetni? Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni, Istenszobrász! A márvány én vagyok.
A gyerek lelke olyan, mint egy bonyolult műszer: kiszámíthatatlan, mi okoz rövidzárlatot.
A lélekben ötvenszer annyi kitartás van, mint az izmokban.
Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.
Őrült mindenki, kit bűvöl a hatalom igézete. Egy ideig jót akar, aztán egyszerre meghibban, mint a zsidók első királya, Saul. Észbontó káprázata az emberi léleknek az uralkodás, gyönyörűbb, mint a mámor és vérpezsdítőbb a legforróbb csókoknál. Ég tőle a vágy, szétszabdalja a testvér a testvért is érte, de leginkább önnönmagunkat marjuk mindhalálig.
Az emberek azt hiszik, hogy amikor meghalnak, a Fény megnyílik, és magába szippantja őket. Az esetek nagy többségében ez történik. De időnként - elég gyakran - a lélek ide van láncolva. Időnként azonban a halottak lelkei, amelyek össze vannak zavarodva, vagy haláluk erőszakos körülményei tartják itt őket, egyszerűen képtelen itt hagyni egy szerettüket, olyan helyeken csoportosulnak, ahol akad elég Erő, hogy táplálja őket, és így többek lesznek, mint egy tarkóba lihegett hideg sóhaj, mint egy puszta emlék.
Az ember élete nem kívül van, hanem bent, a lélekben. Ami kívül van, az közömbös... nem létezik.
Pompás helyet készítettél nekem a szívedben!... De én nem akarok ott lakni! (...) Mert ez egy trónus. Nagyon magasan áll. Én meg ott szeretnék lakni benned.
Minden reménytelen, ami emberi. Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen.
Facebook
Pinterest