Idézetek a lélekről
A halálom nem velem történik majd meg, de ott leszek, és megnézem. A lélek időtlen és örök.
Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti - nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el.
A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.
A becsvágy, a siker hajszolása, a hatalomvágy okozzák a legtöbb bajt az emberi lélekben. Ha aztán ezek a vágyak kielégülnek, az erőszakhoz, hatalmaskodáshoz vezet. Ha meg nem elégülnek ki - nos, az az igazán rossz, hát erről sokat tudnának mondani a különböző ideggyógyintézetek orvosai! Ezek mind tele vannak olyan emberi lényekkel, akik nem tudták elviselni a középszerűséget, jelentéktelenséget s azt, hogy nem volt semmi befolyásuk a dolgok menetére. Ezért aztán elmenekültek a valóság elől, egyúttal örökre ki is zárva magukat a való életből.
Egy ember lelke bizonyos szempontból ugyanakkora, mint a Nap.
Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (...) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.
A szégyen a léleknek olyan fájdalom, mint ha egy vörösen izzó vasdarabot belenyomnának a húsomba. (...) Az a fájdalom, amit ez a vörösen izzó vas kelt a testemben, hasonló ahhoz a fájdalomhoz, amit a megszégyenítés kelt a lelkemben.
Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig. (...) És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre, csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.
Az mindig fáj, ha elválik két lélek, amelyek bármily rövid időre is egyek voltak.
Az emberek nem igazán tudják, hogy a gyerekek miken mehetnek át.
Az első páciens... a kezeim között halt meg. (...) Ezt nem lehet megszokni, akárhányszor is történik meg. Ha véletlenül mégis megszokod, az azt jelenti, hogy valami meghalt a lelkedben.
Megtalálni a belső békét? Megnéztem, nem volt ott.
Az emberek gonoszsága nem mérhető centiméterekkel. Mindegy, hogy embert ölök-e vagy csak emberi lelket, emberi öntudatot!
A lelkünk és csakis a lelkünk az, ami leláncol vagy felszabadít bennünket.
Mert magamért sose méltó még az élet se: még a halál se.
Facebook
Pinterest