Idézetek a lélekről
Képes vagyok belelátni az emberek lelkének rejtett zugaiba is. Mintha egy ablakon néznék be, látom, mi folyik odabenn, a kulcsra zárt szobában.
Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.
Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.
Olyan esetekben, amikor valami fontos vagy legalábbis jelentős dolog történik az ember életében, és ebből valamilyen következtetést kell levonni vagy valamilyen döntést hozni, akkor keveset gondolkozik, szívesebben bízza rá magát a lélek titkos munkájára.
Felmerült bennem a lélekutazás gondolata. (…) A régi japán népmesékben gyakran előfordul, hogy a lélek átmenetileg elhagyja a testet, ezermérföldnyire távozik, ott elvégez valami fontos dolgot, majd visszatér az eredeti testbe.
Testem már a földanyák kebelébe megyen, lelkem csillagok közt száguld az éjjelen!
Létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél, messziről ered, és véget nem mivelünk ér.
Itt az ideje hogy a gyámoltalan lélek térdre hulljon és kiokádja bűneit.
Az élet legörömtelibb, legszebb, legfurcsább dolgai nem anyagszerűek, nem ragadhatod meg őket a kezeddel. Nem a tapogatható, összerabolható fizikai valóság világába tartoznak. Ők érintenek meg téged, ha megérdemled, vagy ha rászolgáltál. Te csupán a lelkeddel illetheted őket.
Abban az életkorban, amikor a lélekben még van elég fiatalság ahhoz, hogy bánkódni tudjon és távoli reményeket táplálni, amikor még a nőben többet tud látni a nőnél, nem a legnagyobb boldogság-e, ami férfit érhet, úgy szeretni, hogy egy fehér kesztyű érintése, a kedves hajának futó illetése, egy mondat elhangzása, egy röpke pillantás elfogása mélyebb örömmel töltse el, mint aminőt a viszonzott szerelemben való legszilajabb egyesülés adhat? Innen van, hogy csupán az eltaszítottak, a rútak, a szerencsétlenek, a titokban szeretők, a félénk nők és férfiak ismerik azokat a kincseket, amelyeket az imádott lény hangja magában rejt. Minthogy a forrósággal telített levegő remegésének eredete és törvénye a lélekben magában van, a szívek közt oly föltarthatatlanul teremt összhangot, a gondolatokat oly tündöklően idézi fel és annyira őszintének hat, hogy a hangnak a legkisebb elhajlása gyakran egész feloldódást rejt magában. A szerelem benne remeg a hangban, még mielőtt a tekintet elárulná.
A lélekből élt életet három dolog különbözteti meg az Ego irányította élettől: az, hogy képesek vagyunk új módokon érzékelni és tanulni; hogy kitartóan végigmegyünk a göröngyös úton; s hogy időt nem kímélve türelmesen megtanuljuk a mély szeretetet.
Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást.
Az egyedüllét soha vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy a belső csendben az ember végre meghallja saját, igazi hangját. Ez a belső hang gyógyító és vigasztaló, akár sorsfordító változtatásokat képes elindítani az életedben!
Az a legfontosabb, hogy az ember rátaláljon a belső egyensúlyára. Az írás erre kiváló spirituális eszköz.
Jobban tenné az ember, ha nem törődne senkivel, se gúnnyal, se bírálattal, csak a maga érzéseivel. Nem az a baj, ha rossz gazda az ember. Nem az a baj, ha megdohosodik a gabonája. Az a baj, ha nem illő életbe keveredik, mert attól a lélek dohosodik meg.
Facebook
Pinterest