Henry Wadsworth Longfellow

Ébredj, rólad zeng a szívem, ha közel vagy, oly örömmel, mint sóhajtva daloló fák eperérés hónapjában.

Minden embert bánt valami, amit titkol a világ elől és gyakran megbélyegezzük azzal, hogy rideg, pedig csak szomorú.

Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.

Kevesebb időbe telik valamit jól csinálni, mint megmagyarázni, hogy miért nem sikerült.

Ha elmegy az életkedved és elbizonytalanodsz, gondolj csak erre: az apályt mindig dagály követi.

A legtöbb ember kis dolgokban sikert érhetne el, ha nem kerülne bajba nagyra törő ambíciói miatt.

Mi az alapján ítéljük meg magunkat, amit szerintünk képesek vagyunk megtenni, miközben mások az alapján, amit már megtettünk.

Semmi sem rossz, vagy haszontalan. Minden dolog a maga helyén a legjobb.

A dalos embert Isten küldte, hogy dala víg és szomorú legyen, a kemény szív attól meglágyuljon és minket a mennybe felvigyen.

Az életben minden a sors építménye, beékelődve az idő falaiba. Ne nézz gyászos képpel a múltba, mert soha többé nem jön vissza.

Ez a vágy és szomorúság Nem kín, vagy fájdalom, Úgy rokona a könnynek, Ahogy köd s eső rokon.