Idézetek a lélekről
Az emberek lelke tele van csodálatos éleslátással és érthetetlen vaksággal, amelyek megmagyarázhatatlan módon felváltva kerítik hatalmukba a cselekedetet.
Érdekes dolog a lelki sebeknél, hogy sokkal lassabban gyógyulnak, mint a testiek. (...) Néha úgy tűnik, hogy a fájdalmunk (vagy a félelmünk) időtlen. A lélek emlékezete mélyebb és valóságosabb, mint a testé.
Azt a pillanatot kellene megragadni, amikor először visszafelé akarjuk forgatni az időt, akkortól vigyázni, mert kérgesedni kezd a lelkünk.
Igazi király akkor is viseli a koronát, ha nincs a fején, a valódi korona a lélekben van, a másik csak külsőség.
A félelem, a megismerés bizonyos fokozatán túl, valóban fölösleges teher, amelyet le kell vetni, hogy a lélek fölszárnyalhasson.
Ez az élet rendje, fiam. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
A beteg szervezetet az egészség hiánya kínozza. A beteg lélekben a lélek hiánya fáj.
A tükör, azt mondják, "az örök tisztaságot tükrözi." Nem táplálja a hiúságot, és nem tükrözi a "zavaró ént" sem. A lélek mélységét fejezi ki.
Hiszik, hogy az embernek két lelke van, de nem a jó ösztön harcol a rosszal. Ez a "szelíd" lélek és a "durva" lélek, és minden ember - és minden nép életében vannak alkalmak, amikor "szelídnek" kell lennie, és vannak, amikor "durvának". Nem igaz, hogy az egyik lelket a pokolnak szánták, a másikat a mennyországnak. Mindkettő különböző esetekben szükséges és jó.
Jóllehet minden lélek eredetileg csillog az erénytől, mint egy új kard, azonban ha nem fényesítik, akkor beszennyeződik.
A lélek útja olyan, mint az a tűz, ami előttünk ég. (...) Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztető és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is.
A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növénynek, esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.
Aki megtalálta lelke közepét, az önmagára talált.
Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké, akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel.
Gyönyörűen mondta valaki, hogy barátja az ő "lelke fele". Én is úgy éreztem; lelkem az övével egybeforrva egy lélek volt két testben. S talán azért irtóztam tovább élni, mert nem akartam fél-életet; s azért féltem meghalni, nehogy, akit annyira szerettem, velem és bennem egészen meghaljon.
Facebook
Pinterest