Idézetek a lélekről
Nincs nyugodalma bent se, de kint se: őt, a segítőt nincs, ki segítse, míg oda-vissza leng, kitaszítva nincsből a vanba, vanból a nincsbe.
Istenből való részecske minden lélek. Abból is látszik, hogy mindenki a világmindenség közepének érzi magát. S el nem bírjuk képzelni se, hogy nem mindig voltunk és nem mindig leszünk.
Ha ez a Föld volna a világ, miért fejlődik minden ember a lelkiség felé? Mire való a lélek gazdagodása, ha a léleknek külön célja és élete nincsen?
A jó lelkiismeret neveti a hír hazugságait.
Egyetlen dolog van, amit tényleg fontosnak tartok egy nőben: a mennyei tisztaságú, igaz lélek. Bármit elviselek, ha ez megadatott... és semmit sem bocsátok meg, ha ez hiányzik.
Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai.
Nincs abban semmi rossz, ha az ember időről időre visszatér a szülői házba. Jót tesz a léleknek.
Az eksztázis hasonlít az emlékezésre. Az eksztázis lényegében a lélek emlékezete, amikor visszagondol a mennyországra.
Amennyire élveztem a napsütést, annyira el is bágyasztott, talán túlságosan is. (...) Néha az efféle tompultság az ára annak, hogy megszabaduljon az ember a hordaléktól, vagy ha megszabadulni tőle nem sikerül is, legalább a felszínre kerül, és megtudom, hogy mit cipelek magammal. Olyan ez, mint egy mosás, de a lelket nem vízzel mossuk, hanem könnyekkel, tombolással vagy révülettel, alkattól és alkalomtól függően.
Mindannyiunk lelkében megállás nélkül folyik a harc a Jó és a Rossz között. Lehet, hogy minden pillanatban összecsapnak egymással az angyalok és az ördögök. Talán évezredek óta tart a háborújuk, és egyre nagyobb területeket hódítanak el egymástól, míg végül egyikük megsemmisíti a másikat.
Az első pillanattól, hogy megérintett, a lelkemnek olyan felét ébresztette fel, amelyikről nem is tudtam, hogy létezik.
A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük.
Az ismeretlen iránt nincs bennünk vágyakozás. Az sokkal nehezebb, ha egyszer találkozunk valamivel, ami megragadja a lelkünket, aztán soha többé.
Azzal, hogy olyat teszel, ami abszurdnak tűnik, mélyen megérintesz valamit a lelkedben, a legősibb részedben, abban, amelyik a legközelebb áll az eredethez.
Enyém volt s mégse enyém ma, nem enyém, s örökre az, neki üzenek, a szive tudja, s megdobban: úgy van, igaz!