Őri István

takarj be engem szüntess meg engem hogy ne legyek én csak Te - csak Mi.

El akarlak érni túl a csillagokon túl mindenen mert nagyon szeretlek Téged túl minden emberi mértéken túl Istenen túl a végtelenen túl a szerelmen szeretlek Téged.

Mindenkinek - aki odakerül - meg kell szenvednie a fontos döntéseit, utána pedig vállalni azt, amit akart... mert az az út lesz az ő útja.

Mit mond a szív, ha néked dobban, mit mond a láng, ha érted lobban? Mit mondok én, ha kérdezel, mit mond a karom, ha átölel?

Várlak... és nem jössz szólítalak... és nem felelsz kereslek... és nem talállak önmagam sötétje fedi a tájat - várlak... várlak... várlak...

Néha szeretnék melletted lenni nem lángolni, nem égni nem szeretni nem térdelni előtted és vallomást tenni csak nézni szép szemed érezni illatod s hallani lélegzeted midőn a láthatatlan lég benned életet teremt csak nézni...
s akkor könnyebb lenne az élet akkor kicsit érezném hogy élek.

Ha szerelmed rabja vagy akkor már nem vagy olyan szabad bár hiszed: tiéd a világ oda mész, ahova akarsz mert nem kell sehova menni csak Vele lenni ha szerelmed rabja vagy lám, mégis milyen szabad vagy mert neked Ő a világ bejárhatod egy perc alatt.

Egymásra hajló fák alatt léptünk tétován halad s ha kezünk véletlen összeér, a fák lényegtelenné válnak a tétova léptek Rád találnak csak merjük, mit szabad, ami lelkünkből fakad, s mit a szív követel: el nem engedni szép kezed, mert az út és az idő halad s mindjárt valahova érünk ahol az lesz, mit ketten remélünk.

Biztonságban érzem magam veled, kedvesem nem félek, nem tétovázom, csak nézlek, s akkor tudom, mit kell tennem érted értem.

Hol van a világ, hol van a kéz hol van szép szemed, hol van a méz
hol vagy?... Te...

Mikor kezünk összeér szemed szememhez ér hangtalan szavakkal végtelen vágyakkal szerelemről mesél.

Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai.