Idézetek a lélekről
Bántja az embert a lelke, annyira, hogy aludni se hagyja.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Vajon erősebb, nemesebb-e az a lélek, amely a maga puhácska, védett kis otthonában, távol a kísértésektől, megőrzi ártatlanságát, mint az, aki magára hagyatottan, ezerszer megkísértve, meg tud tisztulni bűneitől?
Igaz az, hogy a lélek szükségei mindig a második rangba tevődnek, mert nem oly erősek, mint a testé!
Előbb lelkileg kell megöregedni, aztán szervileg is elvénül az ember.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.
Az éjszaka a lélek nappala, amelyet a napfény csak elhomályosít.
Abban a világban, ahol most élünk, ahol egyre nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét.
Milyen érdekes, hogy a lélek sokkal sérülékenyebb, mint a test!
A legtöbb, vagy tán minden ember lelkében van egy kicsiny eldugott zug, ahol nem szívesen lát idegeneket.
Sherlock Holmes naplója c. film
Vannak a léleknek titkai; bármilyen messzire tért is el a megtévelyedett bűnös az igaz útról, bármennyire elzüllött, bármilyen megrögzött, érzéketlen, konok gazemberré vált is, bármi mélyen merült is el a bűn fertőjében: ha jó tulajdonságaira tesznek neki szemrehányást, ha azért róják meg, mert saját érdemeit taposta sárba - egyszeribe megrendül, felébred benne a lelkiismeret.
Tudod, kezdem azt gondolni, hogy az igazi lelki növekedés csak akkor kezdődik, mikor teljesítettük a felnőttség követelményeit, amiket elvártak tőlünk. Például a munkát, a család felnevelését, egy közösség összehabarcsolását - szóval mindazt, amik távol tartanak az igazi lényedtől, és az embertől, akit hátrahagytál.
Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk.
A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek.
Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el? S te lelkem társa, akiért a föld Kemény kérgét taposva elmerültem, Háromszor le a mélységes homályba - Te értem mennyi szenvedést viselsz el?
A gonosz lélek csak gonosz, testben is, testetlenül is. Hiszen mikor már annyira jutott a reinkarnációban, hogy emberi testet ölthetett, akkor is kiütközik belőle az ördögi természet. Mi egyéb a káröröm? A más szenvedésében való gyönyörködés?
Facebook
Pinterest