Beney Zsuzsa

Arcodba temettem szerelmem, mindenemet. Szikkadt földön, köves égen hol keresselek? Álmaimban gyönge álmod sohasem kisért. A hold párkányain jár ki nem halt, mert nem élt.

Elporlik a jelen és a jövendő, de nem pusztul el sohasem a múlt. Aki egyszer átlépte a teremtés vaskemény, átjárható kapuját,
beleszédül az örök létezésbe.

Te jössz, rám nézel - én tükörben élek. Te megérintsz - én kísértet vagyok. Egyszer megöltél - most miért ölelnél?

A tó kiszárad, a víz elszivárog, a hold elfogy, homokszemek peregnek. Az én valóságom is elszivárgott.

Könnyek, vaskések, hová lettetek? Elmondhatatlan telek, elporlott alkonyok? Kettőnk között már rég a szél bolyong.

A nyári égből havazik. A lélek papírjára ráfagytak a szavak.

Elmúlt örömöt festek. Mit tanácsolsz? Aranyzöld lombot vagy sárga avart?

Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
S te lelkem társa, akiért a föld Kemény kérgét taposva elmerültem, Háromszor le a mélységes homályba - Te értem mennyi szenvedést viselsz el?

A múlt fáj-e vagy hiánya? Ahogy kékes lánggal a kettő összeolvad. A jóvátehetetlen múlt s a semmivé porló visszateremtő látomás? A képlékenyen ránk fagyott idő.

Valójában emlékeinkért élünk. Minden nap, minden órában, másodpercben, a végtelen sok pillanatban, és e végtelenül sok pillanat végtelenül sok benyomásában úgy érezzük, hogy világban-létünk energiáit gyűjtjük. Számunkra ezt jelenti az én létezése: az, ami emlékké lesz, egyszerre idő és időtlenség, jelen, a jelen áttűnése a múltba, és még inkább a jövőbe: a megtörtént áttűnése az emlék jövőjébe.

Megtanultam - és ez az öregség nagy áldása, hogy az ember megtanulja -, hogy nem egyértelmű az igazság. A dolgokhoz sokfelől lehet közelíteni, s minden közelítésnek van érvényessége.

Művészettel foglalkozni és érteni, egymással szinkronban megélt szenvedés és gyönyör. Talán nagyobbrészt fájdalmas gyönyör, ezért lehetetlen megszabadulni tőle. Dimenziót váltani segít, létélményeket mutat. Olyan ez, mint a kábítószer, rákap az ember, a saját démonjává teszi a művészet szeretetét. Soha többet nem lehet szabadulni tőle.

Mindent hallani ami egyszer lélegzett az időben minden van ami volt de fent de fent a szem sós parazsában él ami nincs.