Bhagavad-gíta
szanszkrit költemény, a hindu vallás legszentebb könyve
Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.
Még ha valaki a legszörnyűbb tettet követi is el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert a helyes utat járja. Anyagi szinten, ami erkölcsös az egyik embernek, az a másiknak talán erkölcstelen, és ami erkölcstelen az egyiknek, az erkölcsös a másiknak.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.
Ahogyan az erős szél elsodorja a bárkát a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen érzék is, ha az elme arra összpontosít.
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni, hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
Kétféle lény létezik: a gyarló és a tévedhetetlen. Az anyagi világban minden lény gyarló, a lelki világban pedig mindenki tévedhetetlen.
Aki jámbor tetteket végez, az sohasem válik balsorsúvá.
Feladván a ragaszkodást tetteid gyümölcséhez, mindig mint kötelességet végezd összes tevékenységed! A lehető legjobb, amit tehetsz, az kötelességed végrehajtása az emberek tanítása végett.
Az önmegvalósított ember kizárólag a lélekben leli örömét, ezért tetteivel nem törekszik jámborrá válni, és nem zúdít bűnt magára azáltal, hogy eláll kötelességeitől. Minden élőlény közül egyedül ő az, aki sohasem függ senkitől, és kizárólag ő az, akinek semmilyen személyes igénye nincs e világgal szemben.
Aki mindenben engem lát, és mindent bennem lát, az nem szakadhat el tőlem, s én sem szakadok el tőle.