Al Ghaoui Hesna

Amikor a nyugati hatalmak azzal nyugtatják a lelkiismeretüket, hogy nem vállalhatnak szerepet minden helyi konfliktusban, egy rendkívül fontos tényezőről mélyen hallgatnak. Arra, hogy a vérontás sokszor arra vezethető vissza, hogy a gyarmatosítók figyelmen kívül hagyták az etnikai határokat, amikor annak idején meghúzták az egyes országok határait. Érdemes megnézni a térképet: számos ország határvonala olyan természetellenesen nyílegyenes, mintha vonalzóval rajzolták volna. Sok-sok népcsoport került mesterséges határok közé, felborítva az évszázados etnikai, hatalmi és vallási viszonyokat.

Ha szenvedést, háborút, rettegést vagy valamilyen különleges, emberfeletti kitartást lát az ember, mindig újraértékeli az életét. (...) Mindent ki lehet bírni. És tényleg, egyszer minden elmúlik.

Mindenkinek felelőssége van ezen a földön, mindenki formálja azt a világot, amiben él.

A háború azért borzalmas, mert az emberi élet szentsége, értéke elé valamilyen más ügy, tárgy vagy eszme kerül!

Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.

Nagyjából ötven százalékban a genetika dönti el, hogy ki képes a boldogságra. Ez sok embernek rossz hír. Jó hír viszont, hogy a maradék negyven-ötven százalék befolyásolható. Hogy mivel? Négy teljesen egyszerű dologgal. Jó cselekedettel (legyen az akármilyen apró), az emberi kapcsolatok ápolásával, konkrét célok kitűzésével és testmozgással.

Ez teszi a karácsonyfa. Furcsa kis érzelemkapukat nyit meg az emberben.

Elcseszett huszonegyedik század - odáig fejlődtünk, hogy meghódítjuk a világűrt, miközben a saját földünkön nem tudunk rendet tenni. Mi, a "civilizáció csúcsa", a szofisztikált életvitel megtestesítői, tétlenül nézzük, ahogy hús-vér emberek még ma is (...) lelövik, lebombázzák egymást elvekért, hatalomért vagy néhány száz négyzetméter földért.

Az újságíró hitel nélkül olyan, mint a pék élesztő nélkül. Masszírozhatja a tésztát kedvére, abból soha nem lesz kenyér.

A gyerek lelke olyan, mint egy bonyolult műszer: kiszámíthatatlan, mi okoz rövidzárlatot.

A térerő olyan, ahogy a mesék kezdődnek: egyszer volt, hol nem volt.

Háború idején megváltozik az értékrend, az ősi ösztönök törnek elő, és elnyomják a civilizációs beidegződéseket. Az életben maradás lesz az első számú szempont, minden más e mögé sorolódik.

Nem gondolom, hogy egy ember óriási köveket tud megmozgatni, de a közömbösséget sem fogadom el. Valahol mindenki felelős azért, ami ezen a világon történik.

A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (...) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember - de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával.