Al Ghaoui Hesna

Amikor egy helyzetet nem tudunk megváltoztatni, akkor egyetlen lehetőségünk marad: hogy szabadon eldöntsük, hogyan értékeljük azt, és hogyan reagálunk rá. És ezt a döntési lehetőséget valós szabadságként érdemes megélni, mert nagyobb hatalmat ad a kezünkbe, mint gondolnánk.

Kérdés, hosszú távon tényleg kifizetődő-e mindig a járt utat választani a járatlan helyett. Hiszen mit tanulhatunk meg így magunkról hosszú évek alatt? Legfeljebb azt. hogy jól tűrjük a monotonitást. Vagy éppen azt, hogy rosszul, és előbb-utóbb valamilyen pánikbetegség, fóbia, hangulatingadozás vagy önbizalomhiány figyelmeztet rá, hogy valami még sincs rendben az életünkben, csak éppen nem tudunk rájönni, pontosan micsoda. Hiszen van egy viszonylag elfogadható állásunk, családunk, életünk. Eljárunk moziba, és végignézzük, mások hogyan lépnek túl a határaikon, és így 110 percbe sűrítve megkapjuk a szükséges borzongás- és meghatódásadagunkat. Esetleg még aznap este az ágyban elgondolkodunk azon, mi vajon hogyan reagáltunk volna a főhős helyében egy-egy helyzetben. Aztán másnap kelünk, és szépen vissza is térünk a mókuskerékhez.

Amíg nem merészkedünk ingoványos terepre, amíg nem próbáljuk ki, addig képtelenek leszünk felmérni, hol húzódnak a határaink, és elképzelni sem tudjuk, hogy azokat elérve hogyan viselkednénk, hogyan reagálnánk bizonyos helyzetekre. Gondolhatjuk azt, hogy mi hősiesen dacolnánk a fenyegető veszedelemmel, vagy meg lehetünk győződve arról, hogy gyáva nyuszi módjára, lapulva várnánk ki a veszély elmúltát. Ám bármit is képzelünk magunkról, egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is úgy cselekednénk. Mert amíg nem kerülünk először valós helyzetben túl a határainkon, addig csak képzelődhetünk arról, mit találnánk odaát. Amíg nem jutunk el erre a pontra, rengeteg tulajdonságunk is rejtve marad.

A sebezhetőség nem más, mint bizonytalanság, kockázat, érzelmi kiszolgáltatottság. Sokan ezek kerülésével igyekeznek távol tartani a negatív érzéseket, kudarcokat, a megszégyenülés lehetőségét az életüktől. Csakhogy ezzel nem csupán a negatív érzések, helyzetek lehetőségét iktatjuk ki, hanem a pozitívokét is. Ha a csalódottságnak nem akarunk esélyt adni, akkor az örömnek, a sikernek sem lesz lehetősége bekopogtatnia hozzánk. Egyszerű fizika: nincs hullámcsúcs hullámvölgy nélkül. Akkor csak a középmezőny marad, a "langyos szar, amiben el lehet dagonyázni", ahogy mondani szokták.

Mindig elindulni a legnehezebb, és kitalálni, merre menjünk. Ehhez a félelem kiváló iránytű lehet: hiszen egy olyan utat mutathat, amerre egyébként biztosan nem szeretnénk menni.

Sokan nehezen birkóznak meg az élet kiszámíthatatlanságával, ezért próbálnak szokások mögé rejtőzni, ezért akarják lezárni komfortzónájuk határait.

Az élet legfőbb jellemzője az, hogy változik. Semmi nem állandó az életben, mint ahogy a természetben sem. Amikor ezeket a sorokat írom, folyamatos változásban vannak a testem sejtjei, a levegő, amit beszívok, az agyam szerkezete, és minden, ami körülvesz.

Ha úgy döntünk, hogy a "biztonság kedvéért" inkább nem utazunk, nem ülünk repülőre, nem állunk szóba idegenekkel, nem kezdünk vállalkozásba, nem lógunk ki a sorból, nem vállaljuk fel a véleményünket, hanem inkább beülünk egy légmentesen lezárt, steril szobába hosszú évtizedekre elegendő élelemmel - talán ki tudjuk küszöbölni az életünket veszélyeztető tényezők legnagyobb százalékát. De mit adnánk cserébe? Tulajdonképpen magát az életünket.

A biztonság tulajdonképpen a bizonytalanság százszázalékos elfogadásában rejlik. Annak elfogadásában, hogy az életünknek csak egészen kis részét tudjuk kontrollálni. Sokkal fontosabb a kontrollnál, hogy megtanuljunk bízni magunkban, vagyis abban, hogy a kiszámíthatatlanság közepette is jól tudjuk majd kezelni az adott helyzeteket. Ha ezt megtanuljuk, azzal sokkal többre jutunk, mint ha körmünk szakadtáig ragaszkodunk az irányításhoz.

A kudarc mindössze azt bizonyítja, hogy a határainkat feszegetjük, és ezért fontos eleme a sikernek.

Ha valami a hírekbe kerül, akkor amiatt nem kell aggódni. Mert a hír a definíciója szerint is valami olyasmi, ami szinte soha nem történik meg: éppen ezért hírértékű. Vagyis pontosan azoktól az eseményektől tarthatunk joggal, amelyek annyira mindennaposak, hogy már nem is születik belőlük hír.

Hiába papol bármelyik elnök vagy politikai párt békéről, amíg saját népe körében képtelen kordában tartani a szélsőséges mozgalmakat, amelyeket közvetetten a vezetők önző politikai és gazdasági érdekei is segítenek fenntartani.

Gazdasági szempontból a háború mindig jó biznisz, az áldozati szerep jó ürügy a harc folytatására, a politikusoknak pedig saját népük félelme a legjobb eszköz a központosított irányítás fenntartásához és a manipulációhoz mindkét oldalon.

A komfortzónánkon túl egy olyan hatalmas terület húzódik, amelyet úgysem tudunk soha bejárni. Ezért inkább azokat a részeket érdemes felfedezni, amelyektől mindig is tartottunk ugyan, de izgatnak, érdekelnek minket, és bebarangolásuk hozzáadhat az életünkhöz.

Vannak olyan komfortzónán kívüli helyek, amelyek meghódításához egyáltalán nem fűlik a fogunk, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy ha teljes életet akarunk élni, ezt az utat úgysem spórolhatjuk meg. Hogy ha nem is érdekel, de érdekünkben áll ezeket a határokat átlépni.