Idézetek a médiáról
Annyira természetessé vált számomra a telefon, hogy már észre se vettem természetellenességét: azt a feszültséget tompító vonását, amellyel a világ dolgait és a sajátunkét is bizonyos távolságban tarthatjuk magunktól. Száz méterről például egy gázolásos karambol vagy egy vadul csókolódzó pár látványa sem ugyanaz, mint félkarnyi közelségből. A telefon is közbeiktatott távolság, finom szigetelés. Absztrakttá halványít belőlünk sok mindent. Fásultabb kockázattal lehetünk gyávábbak, ha szembesülés nélkül, dróton át beszélhetünk.
Csábító örvény a virtuális kultúra, melyben jelen kell lennünk, de nem szabad elmerülnünk benne! Csak az a költészet, s az az irodalom az igazi, mely a szép életre mozgósít.
Amikor a számítógépek meghibásodnak, használóik mini-idegösszeomlást kapnak - és az "olyan, mintha elveszítettem volna az eszemet" panaszukban meglepően sok igazság van.
A modern kor elvette a kreativitás lehetőségét. A televízió elé ültette emberét, jobb esetben számítógépes játékok virtuális világába küldi kalandozni. Ez azonban csak a program elkészítője számára alkotás, mindenki más szolga módon halad egy más által kijelölt úton.
Az ölésszakértők a legősibb ösztöneinknél - s persze az orrunknál - fogva vezetnek bennünket. Egyéb zsigereinket politikusok, marketingesek ingerlik, cinkosságban a médiával, ugyancsak vagyondúsítás céljából. Mi pedig készséggel hülyülünk, barmosodunk nekik. Bármit feláldozunk, csak ne kelljen használni az agyunkat. A mai emberben halálfélelmet kelt az önálló gondolkodás. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha mások közlik velünk saját véleményünket.
A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának.
Ha információt akarsz, fizesd meg az árát!
Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.
A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek, hogy valaminek örülni fognak.
Hogyan olvassuk az újságot? Én az utolsó oldaltól, a sportrovattól visszafele haladva szoktam. (...) Hajlok arra a véleményre, miszerint a sportról szóló híradások a legmegbízhatóbbak - és ez a címlap irányába haladva egyre kevésbé jellemző az újságokra.
A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségben zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális, kalandos, butító, eltompító, mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét, mindenhová eljuttatják a végtelenül leegyszerűsített mintákat, elfojtják az egyéni gondolkodást, nem is csak az öltözködésben és a szokásokban, hanem a viselkedési normákban, a kívánatos és követendő mesterséges ideálokban is.
Hír az, amit valaki valahol szeretne eltitkolni... minden egyéb csak hirdetés.
Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
A bulvársajtó (...) azokat a sztorikat kapja fel, amelyek valami számunkra idegen, érthetetlen, bizarr szokásról vagy hagyományról szólnak. Pedig a tradíciók, a társadalmi értékek mindenhol mások. A megértésnek, az elfogadásnak csak annyi lenne a nyitja, hogy ne a saját, európai értékrendszerünkkel akarjuk megérteni a másik kultúra mozgatórugóit.
Az újságíró hitel nélkül olyan, mint a pék élesztő nélkül. Masszírozhatja a tésztát kedvére, abból soha nem lesz kenyér.
Facebook
Pinterest