Stanislaw Lem

Egy könyv minden mondata jelent valamit, a szövegből kiszakítva is, de a maga helyén összefonódik a többi mondat jelentésével, az előzőkével és a következőkével. Ebből az átszivárgásból, összenövésből és halmozódásból keletkezik végül az időben mozdulatlan gondolat: a mű.

Aggodalmaink homályosak, szinte ártatlanok, amíg világosan meg nem fogalmazzuk őket.

A természetben semmi sem egyszerű.

A múltat nem lehet letagadni. Nem küszöbölhetjük ki belőle azt sem, ami idegen számunkra.

Tér és idő zsugorodnak, Ha én egyszer nekikezdek. Amit mások már feladnak, Nekem ott van csak a kezdet.

Nem azt kell átformálni, amire nézünk, hanem más nézőpontot választani.

Egyre gyorsuló ütemben keverednek tökkelütöttek a világ hatalmi elitjébe. Sajnos nem mindenkinek jut olyan végzetes sors, amilyet én szívből kívánok mindannyiuknak.

A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségben zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális, kalandos, butító, eltompító, mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét, mindenhová eljuttatják a végtelenül leegyszerűsített mintákat, elfojtják az egyéni gondolkodást, nem is csak az öltözködésben és a szokásokban, hanem a viselkedési normákban, a kívánatos és követendő mesterséges ideálokban is.

Tanulhatnánk az élet természetes evolúciójától, mert okosabb nálunk, mégpedig azért okosabb, mert mintegy háromezerszer több ideje volt a tanulásra, mint nekünk, a fiatal emberi nemnek, amely alig egymillió évet számlál.

Az az előrejelzés a leghasznosabb, amely a készítőjének hajt hasznot: vagyis a téves, de kelendő jóslat.

Ami az egyes kormányok hivatali idején és politikusai becsvágyán kívül esik, az lényegtelen, akárcsak az, ami a még aktív nemzedék biológiai szemhatárán túl van.

A háború a legrosszabb módja annak, hogy ismereteket gyűjtsünk egy idegen kultúráról.

Az evolúció gyakran teljesen ártatlan lényeket ruház fel rettenetes külsővel.