Al Ghaoui Hesna

Ha valami nagyon fontossá válik nekünk, ha elkezdünk ragaszkodni a tárgyakhoz, ideológiákhoz és emberekhez, akkor előbb-utóbb hatalmába kerít minket a félelem - a veszteségtől.

Nincs bátorság félelem nélkül. Bátor akkor vagyok, ha tudom, hogy ezen a fél-állapoton is át kell evickélnem valahogy. Bátor akkor vagyok, ha ennek ellenére, és nem emiatt cselekszem. A félelem akkor működhet hajtóerőként, ha észlelése és tudatosítása megelőzi a döntést és a cselekedetet. Amikor valahol elakadok ebben a folyamatban, úgy próbálok továbblendülni, hogy kérdéseket teszek fel magamnak. Mi az esemény valószínű végkimenetele? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Ha ez megtörténik, akkor mi lenne? Belehalnék? Sokáig szomorú lennék? Örökre szomorú maradnék? Emlékszem majd minderre egy év múlva is? Lehet, hogy csak valakinek a megítélésétől félek? Ha igen, kiétől? És tényleg számít ez? Mit tennék, ha bátor lennék?

Ne bánd, hogy félsz! Csak félj bátran!

A gyerek hogyan tanulja meg felismerni a félelmet, a csalódottságot, a dühöt, az összes negatív érzést, hogyha a felnőtt, a szülei elrejtik? (...) Időnként ki kell mutatni, és el kell magyarázni a gyereknek, és úgy tanulja meg ő is felismerni és kezelni ezeket.

Nem külső kapaszkodókban fogjuk megtalálni a biztonságérzetünket, hanem akkor, ha magunkat erősítjük abban, hogy ha bármilyen körülmények és kihívások adódnak, mi képesek leszünk abban helytállni, akkor is, ha nem mi irányítjuk a dolgokat.

Mindent irányítani akarunk, és szerintem 90%-át nagyjából irányítjuk is az életünknek - a technológiának meg a tudománynak hála -, és attól a 10%-tól őrülünk meg, amit nem, pedig a bátorság szerintem pont ebben a 10%-ban rejlik, hogy elhiszem magamról, hogy én akkor is helyt fogok tudni állni (...), ha nem tudom irányítani.

Ha nem elfojtani akarjuk a félelmet vagy a dühöt vagy az irigységet vagy a csalódottságot, ha megvizsgáljuk, hogy miért érezzük, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen van az egész mögött egy olyan vágy, amit nem tudtunk még elérni, de szeretnénk.

Sok ember vágyik egy félelem nélküli élet titkos receptjére, ami szerintem nincs. Inkább elfogadni kéne.

Amikor az ember kilép a komfortzónájából, akkor olyan dolgokat tanulhat meg magáról, amiket nem is tudott.

Amikor a félelemből úgy jön a reakció, hogy te nem is vagy tisztában azzal, hogy félsz, az a legrosszabb énedet fogja előhozni.

Mindenkinek azt kívánom, hogy éljünk egy olyan világban, ahol nem számít bátorságnak az, hogy kiálljunk a menekültekért, kiálljunk azokért, akik bajban vannak, akik egy háború elől menekülnek, ahol nem számít bátorságnak az, hogy felvállaljuk magunkat, az, hogy kiállunk, és elmondjuk azt, hogyha bántanak minket, és hogy legyetek ti azok, és legyünk mi, akik meg merik törni ezt az íratlan normát.

Azt az energiát, amit panaszkodásra fordítunk, fordítsuk inkább cselekvésre! Ha változtatunk a mikrokörnyezetünkön, akkor az előbb-utóbb a minket körülvevő nagyobb rendszerre is hatni fog.

A stressz értünk van, sok mindenben segíthet, a javunkra fordítható. És ez a lehető legjobb hír.

A bátorság is ragályos, nem csak a félelem.