Walter Scott

Az én óráim olyanok, mint az ősz késői kalászai, az ön napjai meg, mint a tavaszi vetés. Mégis megtörténhetik, hogy önt előbb takarítja be szérűjébe a Halál, mint engem, hiszen kaszája éppúgy levágja a zsengét, mint az érettet.

Az odalen alvókat csak az fűzi hozzánk, hogy valaha ők is olyanok voltak, mint mi, s miként földi maradványaik már elvegyültek az anyafölddel, miránk is ugyanaz a sors vár.

A civilizáció elsődleges célja az, hogy az önkényes bíráskodás helyett, melynek mértékét ki-ki a kardja hosszához, meg karja erejéhez szabta, az egyenlően alkalmazott törvények nyújtotta általános védelmet biztosítsa. A törvény imigyen szól az állampolgárokhoz, s szavainál csak az Istené szentebb: "A bosszú az enyém."

A téma is csak olyan, mint a szenzáció: az ismétlés elkoptatja.

Előfordul (...), hogy az ember arról, ami van, úgy szerez tudomást: előbb kideríti azt, ami nincs.

Természete már ez az embernek, előbb gondol az övéi sorsára, aztán a magáéra.

Az ördög lakik az asszonyokban (...), akkor is kelepelnek, kuncognak, vihorásznak, ha legjobb barátjuk fekszik a ravatalon.

A férfi dolga, ha ütést kap, azonnal visszavágni! Ez áll a szentírásban is.

A Jóisten megsegít, fiacskám! Ő akkor is segít, ha a világban egy tört karó az egyetlen támaszod.

Az erős letiporja, széttépi a gyengét; a gazdag leigázza, kifosztja a szegényt; a boldog (aki szánnivaló balgaságában boldognak hiszi magát) megcsúfolja a szerencsétlent, elorozza az elesettek vigaszát.

Bizonyos értelemben tűrésre és szenvedésre születtünk, más szemszögből viszont boldogságra és azért, hogy cselekedjünk. A dolgos nap után este jön a megnyugvás, a szótlan szenvedést is követi a feloldódás, s vigaszunk lehet a jól végzett kötelesség tudata.

Talán nincs is annyira nyomorúságos helyzet, amelyik ne hordozna magában valamiféle vigaszt.

Az önző csak magának élt, de végül átok ült reá. A mélybe kétszer szállt alá, nyom nélkül fedte el a rög, lelkéért senki nem könyörög.