Follinus Anna
1984 — német származású magyar költő, szerkesztő és műfordító
Feketék e nyárvégi éjszakák, mikor a szomorúság kiömlik az égre, s a csillagok lehunyják szemüket, nehogy belefolyjon a kín feketesége.
Most megigézve
állok előtted, számon a csókja
orgona-szádnak, s nincs az a mégse,
mely leszakíthat rólad. Akarlak.
Mint ki elindul ködfolyam-árban,
vágyom a titkod, mélybe takartat.
Vetkőzni csak maszkig tud, aki arctalan.
Olyan kevéssel beérném. Szerelmedre régen nem vágyom már. Aki régmúlt emlékek közt gyomlál, messzi kútba nem dob érmét.
Hideg van, kabátom összehúzom.
Csak a mozdulatokra figyelek.
Hallgatás nélkül nem lenne sorsom,
ahogy megnyugvásaim sincsenek.
Ha magamra mutatok, rád nézek.
Benned keresem, aki lehetnék.
Naponta írok levelet, mégis
nélküled múlnak el mind az esték.
Szépíteni minek bármit?! Fétissé szelídül benned a múlt - mindaz, mi belőle régen kihullt, újra összeállni látszik.
Mondanám, hogy szabad vagyok - emlékeim: agykérgembe vésve, s e képzettársítások szeszélye múltam száz rabságába von.
Az ember majd úgy teremt világot, hogy elrejti mind, ami megmaradt. Lentről nézi szívét fenn az ágon, és üres mellkasát a fa alatt.
Rám találsz... lelkedbe metszi a vágyakozás szelíd homlokom. Olykor testet öltök messzi, idegen, elsikló falombokon.
Facebook
Pinterest