Marcel Proust

Majd meglátja, eljön az életben az az óra, amikor a mi fáradt szemünk már csak egyetlen fényt tűr meg, azt, amit egy ilyen szép éj formál és szűr át a homályon, s amikor a fülünkkel csak azt a muzsikát élvezzük, amelyet a holdvilág a csend fonákján játszik.

Kívánom, ifjú barátom, hogy mindig kék legyen az ég ön felett: s akkor, még abban az órában is, amely nékem már ütött, mikor az erdő már sötét, mikor már gyorsan hull a homály, éppúgy megvigasztalódik, mint én, ha az ég felé tekint.

Egyik ember nem olyan, mint a másik? Mit számít, herceg-e vagy kocsis, ha helyén van a szíve meg az esze!

Néha a lélek minden erejét ügyességgé, ragyogássá változtatjuk, csak hogy oly lényekre hassunk, akikről érezzük, (...) hogy nem érjük el őket sohasem.

A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.

Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem.

Az elmúlt dolgok emlékei nem szükségszerűen úgy emlékeznek a dolgokra, ahogy voltak.

Az idő az embereket átalakítja, de a róluk őrzött képünket nem.

Egy óra nem csupán egy óra; sokkal inkább egy illatokkal, hangokkal, tervekkel és hangulatokkal megtöltött edény...

Legyünk figyelemmel azokra, akik boldogságunk okozói, kertészek ők: virággal borítják be lelkünket.

Ahhoz, hogy a valóságot valahogyan elviselhessük, mindnyájunknak kell magunkban néhány kis bolondságot melengetnünk.

Végleges határozataink mindig oly lélekállapotból születnek, amelynek az a végzete, hogy ne tartson örökké.

A bölcsességet nem kapjuk, magunknak kell felfedeznünk, miután véget ért utazásunk a vadonban, ahova senki nem mehet el helyettünk, amit senki nem tehet meg helyettünk, mert a bölcsességünk éppen abban rejlik, hogy mi magunk milyennek látjuk a világot.

A szerelemben nincs nyugalom, mert az, amit elértünk, csak egy újabb kiindulópont ahhoz, hogy még többre vágyódjunk.

Az ember sose tudja, mikor boldog. Sose vagyunk oly boldogtalanok, mint amilyennek hisszük magunkat.