Idézetek az irodalomról
A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.
Írhat valaki rossz verseket, attól még lehet jó ember. De rossz embernek lenni és jó verseket írni lehetetlen.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
Ha frissen borotvált, pacsuliszagú, vasalt ingű íróval találkozol az utcán, biztos lehetsz benne: vagy a kiadóba megy előlegért, vagy nőhöz.
A huszonegyedik században az írótól már csak azt várják, hogy a maximális nyereséget hozó szöveggé változtassa át az életben szerzett benyomásait. Az irodalmi alkotás a legjobban eladható szókombinációk összeállításának művészetévé vált.
Az irodalom a semmirekellők utolsó mentsvára.
Az önéletrajznak olyannak kell lennie, mint magának az életnek, túl rövidnek.
Ha szerelmünkkel szerelemért/ben szemezgetünk: elmúlik. (...) Az igazi aforizma nem múlik el.
Csak a gyengeelméjűek nem engedik, hogy az irodalom vagy a költészet hatással legyen rájuk.
A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Mihelyt megtanulnék élni, lemondanék az irodalomról. Meggyűlölném a fehér papírlapokat, melyek mint meszesgödör a halottat, naponta elnyelnek, testestül-lelkestül. Olvasni se olvasnék semmit, mert nem volna szükségem mások megszépített emlékezetére.
Az irodalom brutális valóság, bármiféle izmust követ is az írója.
Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.
Adok magának egy elsőrangú tanácsot (...). Írjon olyasmiről, amit ismer. Írjon a földalattiról, szállodákról meg egyéb ilyen dolgokról! S írjon gyerekekről, olyanokról, akikkel naponta találkozik az utcán, olyan gyerekekről, amilyenek mi voltunk egyszer.
A Mese, a regény, az elbeszélés, mind hasonlít az élőlényekhez, s könnyen meglehet, hogy maguk is élnek. Van fejük, lábuk, vérkeringésük, s fel is vannak öltözve, mint az igazi emberek. S ha az arcuk közepéről hiányzik az orruk, vagy ha két bal cipőt húztak, az ember észreveszi, ha jól odafigyel.
A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.
Facebook
Pinterest