Idézetek az irodalomról
Magánéletemben is csak egy irodalomkritikus és történész vagyok, hisz ez a foglalkozásom... Ennek alapján kész vagyok kijelenteni, hogyha bárki azt gondolja, hogy az evangéliumok legendák, vagy kitalált regények, akkor ezzel csak azt mutatja, hogy mennyire nem ért az irodalomkritikához. Már rengeteg regényt elolvastam, meg elég sokat tudok az emberiség hajnalán keletkezett legendákról is, és szilárd meggyőződésem, hogy az evangéliumok nem ezekhez hasonló történetek.
Semmi sincs olyan idegen és ugyanakkor semmi sem követeli annyira a megértést, mint az írás. (...) Az írás, és aminek része van benne, az irodalom, a szellem legidegenebben külsővé vált érthetősége. Semmi sem annyira tisztán a szellem lenyomata, de nincs is semmi annyira ráutalva a megértő szellemre, mint az írás. Megfejtése és megértése során csoda történik: valami idegen és élettelen teljesen jelenlegivé és ismertté változik át.
Az olvasás (...) csendes módja annak, ahogyan valamit újra szóhoz engedünk jutni.
Minden tapasztalatunk egyfajta olvasása, kiolvasása annak, amire létünk irányul, és önmagunk beleolvasása az így kifejezett egészbe. A költészettel bensőséges viszonyba hozó olvasás is lakhatóvá teszi a jelenvalólétet.
Ha boldoggá akarunk tenni egy írót, három csalhatatlan módszer áll a rendelkezésünkre, éspedig - a hatásosság növekvő sorrendjében: 1. Közöljük vele, hogy olvastuk egy könyvét. 2. Közöljük vele, hogy olvastuk minden könyvét. 3. Kölcsönkérjük tőle a következő műve kéziratát, azzal, hogy el akarjuk olvasni. Az 1. sz. módszerrel kivívjuk a tiszteletét; a 2. sz.-val kivívjuk a bámulatát; a 3. sz.-val végképp beszállásoljuk magunkat a szívébe.
Amit az író nem ír meg, ugyanannyit elárul róla, mint amit megír.
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Amikor azt hangoztatja valaki, hogy a költészet fényűzés, valamiféle szabadon választható extra, csak a tanult középosztály kedvtelése vagy lényegtelen adalék, iskolában nem is kell tanítani, ha tehát hasonló szamárságokat hallok a versek, a költészet szerepéről az életünkben, akkor mindig gyanús, hogy az illetőnek túl simán ment minden. A küzdelmes élet küzdelmes szavakat kíván - költészetet.
A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén.
Kétféle irodalom létezik; az egyiket mi írjuk, a másik minket ír. Amelyik minket ír, veszélyes. Oda jutunk, ahová nem kívánkozunk. Azt nézzük, amit nem szeretnénk látni.
A verset (...) könnyebb megjegyezni, mint a prózát. Ha egyszer megtanultuk, lámpásként és lézerként használhatjuk. Rávilágít helyzetünk szövevényére, és segít utat vágni benne.
Az irodalom mindenkié. Nem igazgatják kereskedelmi érdekek, és nem lehet a gyors haszon reményében kifosztani.
A fikciós elbeszélés egyike azon létfontosságú módozatoknak, amelyekkel életünknek és a magunk körül látott, sokszor elborzasztó világnak értelmet próbálunk adni. Az elbeszélések azt sugallják, hogy néha (...) a dolgoknak értelmük van.
Amikor kész a mondatod, gondosan csiszold le sarkait és sajátos öntőformád többi nyomát. Le kell kerekítened, hogy könnyebben férkőzhessen be mások elméjébe és emlékezetébe.
Egy névtelen megjelentetés értéke annyival csökken, mint amennyivel a bevalláshoz szükséges bátorság emeli egy felismerés értékét.
Facebook
Pinterest