Idézetek az irodalomról
Az írás számomra nem több, mint az ujjaimmal való gondolkodás.
Alighanem öreg hiba azt hinni, hogy a költők műveikben elárulnak valamit lényük legmélyéből. A fák a dombokon tavasztól mostanáig gyümölcsöt hoztak. Ám ezzel titkuk nem vált érthetőbbé.
Mikor elkezdtem írni, azt mondták: ha befejezem a könyvem, valaki leszek... Mikor befejeztem a könyvem, azt mondták: ha már legalább három kötetem lesz, elismert leszek... Mire három könyvem lett, azt mondták: ha annál a kiadónál írok majd, hatalmas leszek... Mire annál a kiadónál írtam, azt mondták: győztél, ha már ismernek... Mire megismertek, azt mondták: megöregedtél. Köszönöm nekik, hogy megtanulhattam: ahogy nő az ember, vele együtt a kihívás és az elvárás is fokozódik.
Nem bízom az összegzésekben, az idő nagyvonalú kezelésében, a magabiztos elbeszélőkben, akik azt hiszik, képesek uralkodni elbeszélésük anyagán; úgy hiszem, aki azt állítja, hogy érti a történeteket, de ő maga nyilvánvalóan nyugodt, aki azt állítja, nyugodt körülmények között képes felidézni egykori érzelmeket, s úgy ír, az ostoba hazudozó. Megérteni annyi, mint remegni. Az emlékezőt magával kell ragadnia az újbóli átélésnek... Azt a szaktekintélyt csodálom, aki térdre hull az esemény előtt.
Indulat nélkül az ember tollat soha ne fogjon, mert a derűs nyugalommal írott könyvek rettenetesen unalmasak, és eladhatóságuk csak silányságukkal vetekszik.
Megvetendőn szerelmes önmagába az, aki szégyenkezés nélkül tud önmagáról írni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az irodalom mindenképpen segít, akár magam művelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak.
A mesékben minden benne van: mindaz, ami volt, és mindaz, ami még lehet.
A mesék nem másról beszélnek, mint az élet örök és állandóan visszatérő témáiról, amelyek mindenhol és minden időben, minden férfira és nőre egyaránt érvényesek. Formájuk ugyan változik, de univerzális jellegük miatt tartalmuk mindig ugyanaz marad.
A mesék soha nem az élet általános értelmének titkait fürkészik, hanem mindig az egyén életének tükrében teszik fel az ezzel kapcsolatos, nagyon is egyszerű kérdéseket.
Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: "Őszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele." - És igaza van neki is.
Amíg az emberek képzeletükben még el tudnak látogatni a mesék világába, telve vannak lelki nemességgel, együttérzéssel és költészettel. A mindennapi élet birodalmában, sajnos, inkább óvatosság, bizalmatlanság és gyanakvás jellemzi őket.
A versolvasás (...) a mandarinok szórakozása. Olyan, mint a komolyzene. Kevesek levegője, élvezeti forrása, az érzékenyek orvossága, a megérintettek otthonra találása.
Élet és irodalom közül mindig az irodalmat választom, mert azt hiszem, ez az életem. A világ tényei nem az irodalom tényei. De a világ igazsága-i az irodalom igazsága-i.
A valódi irodalmi mű, nem is okvetlenül a remekmű, mint egy élőlény: kimeríthetetlen. És szabad.