Idézetek az irodalomról
Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tűntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerű aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is.
Boldog az a komédiaíró, aki olyan országban született, ahol a társadalom még nem olvadt egyetlen mozdulatlan tömeggé, ahol még nem vonta be annak az elavult előítéletnek egységes kérge, amely egy és ugyanazon formába foglalja, egy mérce alá vonja mindenkinek a gondolatait, ahol ahány ember, annyiféle vélemény, ahol mindenki maga alakítja ki a jellemét.
A vers: felérző csönd, felvérző emlék, Echó, ki holt sikolyra visszazeng még; Forrás, mely hűsen, hő mélyből szakad.
A vers csak születik, mint ahogy születik a szél. Vagy a virág. Vagy a falevél. Szellő a vers, s én azt hiszem, a Végtelen küldi vele nekünk Világ-virágok bűvös illatát, s amint szívünkön lopva illan át lepergeti az érzés-szirmokat.
A magyar líra csodálatos hegedűje még egyre szól. Minél több nemzedék nyüvi, annál érzékenyebb a fája, annál telibb a zengése, s a hanggal, amelyet az új művész csal ki a hegedűből, észrevétlenül zendül együtt a régi mesterek százféle tónusú, százféle érzésű hangja.
Irodalmi mű alkotásánál minden szó öröm, viszont ha az ember nem irodalmi jellegű könyvet ír, minden szó egyfajta szenvedés.
Regényt írni pontosan azért lehetetlen, mint amiért repülni. Az ember fajsúlya nagyobb, mint a levegőé, amelyben felszállni akar, olyan szervekkel pedig nem rendelkezik, amelyeket mozgatva ebben a ritka közegben elegendő felhajtó erőt nyerhetne. A regény alapját képező idea szintén nagyobb fajsúlyú, mint a kifejezésére felhasználható finom légnemű anyag: a nyelv, a szavak és mondatok közege; és miként az emberi test a repüléshez, a regényidea is nélkülözi a regénnyé váláshoz szükséges erőket. Amikor mégis regény születik, az ideát szavakból, mondatokból, alakok rendszeréből, szövegstruktúrákból épített hatalmas Boeing gyomrába helyezzük, hadd higgye: repül.
A mesék különös élvezetet jelentenek, felkeltve a gyermekkor elbűvölő és olykor félelmetes érzéseit.
A vers a Föld útja a Nap körül. A vers a mindenütt folytonos, de sehol sem differenciálható függvény. A vers változó irányú, egymást inverz transzformációsorozatokkal beburkoló erőterek viaskodása egy telítetlen kontinuumban. A vers olyan, mint egy roló, mint egy ablakredőny, amelynek lécei a verssorok, átsüt közöttük a fény, s a roló mögött ott áll a költő és szárítkozik.
Valahogy képtelen vagyok a saját gondolataimat és érzéseimet hűen közvetíteni. Minden jóindulatom ellenére mindig félreértenek. Írásban persze némileg jobb a helyzet, de ha arra gondolok, hogy a regényeimet is folyton félreértik, talán ez is csupán illúzió.
A versek a szabadságot jelentik. Az egyén költészetbe vetett hitét, amely által képes lehet a jobbításra, alkalmas lehet önmaga kifejezésére és az újabb tervek kidolgozására.
Líra csak akkor jöhet létre, ha az ember minden pillanatban a levegőbe repülhet.
Egy korszak minden formáját, ízét, színét visszaadni - erre egyetlen regényíró sem képes, még kevésbé e sorok szerény szerzője: de az a próbálkozás, hogy legalább egy keveset megragadjon a szelleméből, kétségtelenül ott lappangott gondolatai hátterében, amikor tollat ragadott.
A legtöbb szerelmes verset azért írják, mert a lényegest egyetlen csókkal nem tudták elintézni.
A regényíróktól nem kell félni, ártalmatlan állatfajta. A felsőbbségnek egyedül az olvasóktól kell reszketnie. Persze egy jó író az legalább közepes olvasó.
Facebook
Pinterest