Kate Morton

Jobb, ha az ember próbálkozik és kudarcot vall, mint ha egyszerűen csak feladná.

Mindenhol vannak történetek, és aki arra vár, hogy találkozzon a megfelelővel, és csak akkor fog tollat, az üres lapokkal fogja végezni.

A háborúk csalókán egyszerű színben mutatják fel a történelmet. Világos fordulópontokkal szolgálnak, könnyű megkülönböztetéssel: azelőtt és azután, győztes és vesztes, helyes és helytelen. A valódi történelem, a múlt, nem ilyen. Nem egysíkú, és nem egyenes irányú. Nincs körvonala. Csuszamlós, akár a folyadék; végtelen és kiismerhetetlen, akár az űr. És változtatható: épp mikor mintát látsz kirajzolódni, a perspektíva megcsúszik, alternatív változat kínálkozik, rég elfeledett emlék merül fel.

Csak az firtatja a jövőt, aki a jelenben boldogtalan.

A mesék különös élvezetet jelentenek, felkeltve a gyermekkor elbűvölő és olykor félelmetes érzéseit.

A múlt olyan, mint valami régi barát. Néha csak úgy beállít hívatlanul, és el se megy!

- Mennyivel könnyebb volna az élet, ha valami meséhez hasonlítana... Ha mindenkit be lehetne skatulyázni, mindenki valamilyen típushoz tartozna. (...) - Az ember is puszta klisé, aki szentül állítja, hogy ilyesmi nem létezik. (...) Mindannyian egyediek vagyunk, csak nem úgy, ahogyan képzeljük.

Összehajtogatta Sammy emlékét, amilyen gyengéden csak tudta, érzések rétegeibe csomagolva - öröm, szeretet, elkötelezettség -, ami immár mind szükségtelenné vált, és az egészet mélyen magába temette. Valahogy úgy érezte helyesnek, ha kiürülnek ezek az emlékek, ezek az érzések. Mert Sammy halálával Eliza immár félemberré vált. Mint egy gyertyavilágától megfosztott szoba... lelke hideg volt, sötét és üres.

Remény - hogy meggyűlölte ezt a szót! Az ember lelkébe plántált alattomos mag nem kíván ápolást, titkon gyarapszik, majd látványosan virágba borul, ahogy az ember óhatatlanul is dédelgeti. A remény akadályozza meg azt is, hogy az ember a tapasztalattól fogadjon el tanácsot.

- Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...) - Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait.

Az ítélőképességet gyakran megviseli, ha az ember alól frissiben húzták ki a talajt.

Kegyetlen úrnő az emlékezet, mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogyan táncoljunk vele.

A kétségbeesett ember úgy kapaszkodik a reménybe, mint tengerész a hajóroncsba.

Ahol nagy nyereség kecsegtet, ott sok a vesztenivaló is.