John Galsworthy

Semmi a világon nem olyan szörnyű, mint egy kínos jelenet.

Milyen parányi az ember, s mennyi is van belőle! És aztán - mivé lesznek mind?!

A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!

Az asszonyra nézett, aki csak gubbasztott, mint a meglőtt, haldokló madár - madár, melynek vergődő szívéből elszáll az élet, megtört tekintete a te arcodra mered, aki testébe küldted a golyót, s bágyadt, szelíd, elhomályosodó pillantása búcsút vesz mindattól, ami szép a földön, a naptól, a levegőtől és a párjától.

A szerelem nem melegházi növény, hanem vadvirág, amelyet egy esős éjszaka, egyórai napfény kelt életre; vad magból sarjad és vad szél űzi végig az úton. Ezt a vadvirágot, ha történetesen kertünk kerítésén belül virul, növénynek nevezzük, ha azon kívül, gyomnak, de akár növény, akár gyom, illata és színe mindig vad.

Nem kétséges, hogy az emberek képtelenek úrrá lenni a találmányaikon; a legtöbb, ami telik tőlük, az, hogy kifejlesztik alkalmazkodókészségüket azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket ők maguk teremtenek.