John Galsworthy

1867. augusztus 14. — 1933. január 31. angol író és drámaíró

Ha egy rabot bűnözőként kezelünk, végül biztosan az is lesz belőle.

Vannak pillanatok, mikor az ember érzi, hogy a valóság nem létezik.

Milyen borzasztó úgy élni, mikor az ember senkinek sem jelent többé semmit, csak éppen "tölti az időt", mert kénytelen vele, s aztán meghal. De még borzasztóbb "tölteni az időt", mikor az ember fiatal, erős, mikor övé lehetne az élet, a szerelem.

Olyanok az emberek hangulatai, mint napnyugtakor a felhők vagy a gyöngyház szinei - egymásba nőve, mint egy himzés szálai, - bizonytalanabbul az áprilisi napnál s mégis bizonyos ritmussal, mely sohasem marad ki s melyet senkisem láthat előre.

Sohasem volt jó a bajnak félúton elibe menni. Ti, fiatalok, mindig siettek. Könnyű valamit megtenni, de nehéz meg nem történtté tenni.

Minden érzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte.

Az emberek teljesen helytelen úton járnak, mikor kevesebbet ajánlanak valamiért, mint amennyit módjuk volna adni érte, inkább többet kéne ajánlaniuk, s aztán lefelé srófolni az ajánlatukat.

Az emberi természet jelentőségét állandóan alábecsülik az üzleti életben, ezáltal az emberek rengeteg örömtől és haszontól fosztják meg magukat. Persze őszintének és nyíltnak kell lenni, ez azonban nem esik nehezére annak, aki amúgy is az. Minél emberibbek és nagyvonalúbbak vagyunk, annál jobbak a lehetőségek az üzleti életben.

- Az emberi természet nem változik. - Ezt elismerem, uram, de a gondolkodás formáit megváltoztatja az idő. Az önérdek hajszolása olyan gondolkodási forma, amely kiveszendőben van. - (...) Az, hogy az ember a maga dolgával törődjék, nem gondolkodási forma (...), hanem ösztön!

A szépség csodálata és a birtoklás vágya még nem szerelem. (...) Mindaz, ami mély az emberben, elfojtódna; a testek egyesülnének, de a lelkek harcba bonyolódnának!

Ó, miért is nem lehet a boldogságot kamatozó községi kölcsönökbe fektetni, bearanyozni a szegélyét, és biztosítani az áresés ellen?!

Lemondani könnyebb, mint tudomásul venni azt, hogy más mond le rólunk, de annál is könnyebb, mint hogy valamely szerettünk lemondásának okai legyünk.

Ha az ember nem eszik, ugyan mi vigaszt merít abból, hogy esetleg más sem eszik?!

Manapság csak az nem szabadgondolkozó, aki egyáltalán nem gondolkozik!