Idézetek az irodalomról
Eszme nélkül írni verset - Semmi nehéz nincsen ebben, Úgy rendezz el üres szókat, Hogy a végük összecsengjen. De amikor szíved kínoz Forró vággyal, szenvedéllyel Ezer vágynak ezer hangja Gyötri elméd s tépi széjjel.
A közönség örömest fogja olvasni azt az írót, aki neki hasznavehető tanúságokat terjeszt, és a szívhez beszél, nem a papiroshoz.
Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé - és hasznossá.
Nem a kiszabdalt mérték, nem a lebékózott ritmus, nem a megszámlált hang teszik a poétát... A merész képek, az eleven költés; az ábrázolatok külömbfélesége és szépsége, az az enthusiasmus, tűz, sebes rohanás és erő, és az a nem tudom mi a szókban és gondolatokban, amelyet csak önként ajándékozhat a természet. Lehet írni verset poézis nélkül, és poéta lehetsz verselés nélkül.
Úgy vélem, csak az teremthet alakokat, aki már hosszan tanulmányozta az embereket, éppen úgy, mint ahogy idegen nyelvet sem beszélhetünk addig, amíg alaposan meg nem tanultuk.
Minden nagyra született író egy Sándor, aki világokat szeretne hódolni, és sír, hogy a holdba fel nem viheti győzedelmes zászlóit.
Igaz és egyenes légyen, a ki felveszi pennáját. Minden mellékes tekintetek elovadnak annak mellében, a kiben feltámad az érdemes és valóságos szerzőnek melege. Aki ezt a kenetet nem érzi magában, ne nyúljon mosdatlan kézzel ehhez a szent hivatalhoz.
Az irodalmi nyelv fejlesztése, a szókincs bővítése alapvetően fontos - mondja Cathomas -, de egymagában nem elegendő. Állandóan újabb meg újabb erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az emberek elfogadják, használják.
Az írásnál magányosabb foglalatosság nincsen.
A kirakatban ott kínálták magukat olvasásra Tolsztoj, Heinrich Böll, Hemingway, Németh László, Illyés, Veres Péter... Én meg arra gondoltam, mi a fenének törték magukat ezek a koponyák, miért írtak és kiknek? Bölcs tanácsokat, okos érveket hagytak ránk, tanulságos emberi sorsokat meséltek el. És mi haszna? Mennyivel lettünk jobbak, tisztességesebbek?
Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben.
Azt mondják, a legrövidebb életű írásos műfaj az újságban megjelent riport: holnap megjelenik, holnapután elfelejtik.
Annyi a vers, mint sétálóutcákon az ember. Jönnek, nyomulnak, lökdösődnek s falhoz szorítják nehéz szívem.
Akármiként állítjuk fel a mércét: a vers csak úgy szép, ha nem tudni, miért szép.
Az irodalom nem feltétlenül az életerő jele. (...) Olyan furcsa jégzajlás indul az ember agyában, hogy gyakran összekeveri a valóságot a fikcióval, a képzelgésekkel, és rejtett összefüggésekre jön rá. Az irodalom olyan, hogy az ember kitalál valamit, és elkezdi írni. Nem feltétlenül önvallomást. Aztán mégis önvallomás lesz belőle.
Facebook
Pinterest