Mihai Eminescu

A vallás kitalálás, gazdagok leleménye; új jármot rak reátok ez az új hatalom. Ha nem élne szívünkben a jutalom reménye, az életet nyomorban s keservek közt leélve húznánk vajon halálig ekénk, mint a barom?

A csillagkép, mely régen holt, Lassan suhan az égre; Amíg nem látta senki: volt, Ma látjuk már: de vége.
Épp így: ha béna és süket És éjbe hullt a vágyunk, A holt szerelmek fényüket Még küldözik utánunk.

Évre év jön, évre év megy, minden új és minden ódon. Mi rossz és jó, meg ne tévedj, vésd eszedbe minden módon. Bízni balga, félni dőre: nincs hullám, mely el nem illan. Bármi csábit, hajt előre, légy közömbös holtodiglan.

Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom... Jó éjszakát!

Mikor a sötét gondok hangja hallgat, S édes áhitat dala ring a számon: Téged hívlak, hallod? Nevedet kiáltom, Kioldod-é homályba hullt hatalmad?

Ha ember távozik a földről, Helyére nyomban más hatol, S az esti nap, mikor lenyugszik, Egyúttal fölkél valahol.

Eszme nélkül írni verset - Semmi nehéz nincsen ebben, Úgy rendezz el üres szókat, Hogy a végük összecsengjen.
De amikor szíved kínoz Forró vággyal, szenvedéllyel Ezer vágynak ezer hangja Gyötri elméd s tépi széjjel.

Mint a virág az életkapun, Gondolat-kapun kopognak A vágyak, és utat kérnek, Köntösét a szép szavaknak.

Holt fény az ifjúság, már nem dereng föl,  S néma a múltnak szája, az a kedves.  Nő az idő mögöttem... s én - kihúnyok. 

Mindig halkabban, csendesebben, Mindig távolabb, távolabb... Halálvágyban szőtt álmokat Ringatok el sok régi sebben.

Sokszor kísért egy halk zene - Egy régi-régi dallam -, Mintha fülembe csengene Édesdeden és halkan; "Világ, világ, te hős világ!"

Ó, hogy szerettem, istenem. És hányszor szólítottam Szelíd szavakkal, kedvesen! De nem szólt, nem szólt egyre sem, s dühömben tűzredobtam.

Nem jön senki! - egymagamban küldöm sóhajom az égnek. Erdei tó acélkékjén sárga vízirózsák égnek.

A zseni nem ismeri ugyan a halált, mert neve megmenekül a feledés éjétől, másrészt azonban képtelen itt a Földön valakit boldoggá tenni, s arra sem képes, hogy önmaga boldog legyen. Nincs halála, de boldogsága sincs.