Idézetek az irodalomról
Az orosz író, Csehov mondja, ha a történetben felbukkan egy puska, annak el kell sülnie. (…) Nos, Csehov a következőt akarta ezzel mondani. A szükségszerűség önálló fogalom. Másképpen áll az össze, mint a logika, erkölcs vagy a dolgok jelentése. A funkciója abban van, hogy létezik. Ez a dramaturgia. Az ésszerűség, a morál, a szemantika nem önmagában, hanem más dolgokhoz való viszonylatában jön létre.
De hiszen Párizs valóságos óceán. Beledobhatod a mérőónt, mélységét soha nem ismered meg. Keresztül-kasul járod, hogy leírd; de akármennyi gondot fordítsz is a bejárására, leírására, akármily számosak és buzgók is e tenger kutatói, mindig akad még ott szűz terület, ismeretlen barlang, egy-egy virág, igazgyöngy, szörnyeteg vagy más meglepő lelet, ami elkerülte az irodalmi búvárok figyelmét.
Hőseimet elkísérem valameddig, majd egy dramaturgiai ponton elengedem kezüket, azon reményben, hogy most már boldogulnak nélkülem. Ekkor ők megkezdik önálló életüket. Ez a festmények, versek, regények, dalok, gyerekek sorsa.
Minden élet két alapvető elemből áll, célból és költészetből. Azáltal, hogy önmagunk vagyunk, teljesítjük az első kritériumot... De még a legalantasabb életben is akad költészet, és ha feltáratlanul hagyjuk, beteljesítetlenül maradunk. Az élelem nélküli, menedék nélküli, szeretet nélküli élet, az esőben élt - mindez semmi a költészet nélküli élet mellett.
Ha bonyolultan írok, akkor azzal sok embert kirekesztek az olvasás öröméből.
Vers és szimbólum ősidők óta összetartozik, mint kalóz meg rum.
Minden jó író a múlt elemeiből építi fel történeteit, ahogy a termesznek is korhadt fára van szüksége az élethez. A tökéletes eredetiség mítosza nemcsak téves, ostoba is.
Nem vagyok az a kifejezett gyorsolvasó. Időbe telik, amíg egyik sorról áttérek a következőre. Élvezem a mondatokat. Ha nem tudok elgyönyörködni a mondatok szépségében, inkább felhagyom az olvasást.
Az írás nemcsak egy gondolat kifejezése, hanem az eltöprengés minden egyes szó jelentésén.
Mi értelme a tollnak és papírnak. Ki mérte rám a büntetést hogy torkom állandóan tintával legyen tele s hogy lássam a nyomorúságot a hiábavaló vágyódást a sápadt kétségbeesést. Becsuknám az ablakot a falakat legjobb szeretném magamra húzni de íme nem találom a kezem valahol a szél fogai közt morzsolódik.
Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön.
Az élet nem éri meg, hogy írjanak róla.
A megismerés és kifejezés bátorsága: ez az irodalom, humanitás.
Az a legfontosabb, hogy az ember rátaláljon a belső egyensúlyára. Az írás erre kiváló spirituális eszköz.
Be kellett látnom, hogy senkinek nem tudok segíteni. Édes mindegy, hogy mit mondok vagy mit írok, attól senkinek az élete se jobb, se rosszabb nem lesz.