Idézetek az irodalomról
A romantikusok (...) tévednek, amikor valamely szenvedélynek az ember életére és jellemére gyakorolt katasztrofális hatását ábrázolják, azt állítva, hogy a megszállottság fejetlenséggé, neuraszténiás könnyelműséggé, kicsapongássá változtat mindent; ellenkezőleg, a szenvedély, ha uralkodó vonássá válik, a végsőkig megszilárdítja a jellemet, egységet teremt, és irányt szab valamely egyén magatartásának; az élet többi természetes oldala iránti vakságot pedig, amelyet az egyetlen szenvedély hatalmába került ember tanúsít (különben, a szenvedély nem is lehet más, mint egyetlen), a közönyösség látszatát, a vadságot és némaságot - amely roppant sebezhetővé is teszi az ilyen embert - ellensúlyozza a jellem szilárdsága, és a legfőbb vonatkozásban elért eredmény.
Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.
Akinek a könyveit százezer példányban el tudják adni, az valamit nagyon kell hogy tudjon - akkor is, ha egyesek, például a "magas irodalom" hívei, ezt kevéssé értékelik.
Lesznek mindenkor emberek, akik erre az önmaguk iránt való érdeklődésre, érzéseiknek ily beható megfigyelésére jogosultak, költők, akik kiváltságos lelki életüket biztosan, szépen tudják kifejezni, és ezáltal más emberek érzelmi világát gazdagítják.
Jóllehet az élő beszéd elevenebbül és közvetlenebbül hat, viszont az írott szónak előnye, hogy nyugodtan megválaszolható és megfogalmazható, hogy megmarad, és az írójától jól megfontolt és kiszámított formájában és rendjében újra és újra elolvastatván, mindenkor azonos hatást tehet.
A dráma olyan, mint az élet, csak az unalmas részek ki vannak vágva.
"Verseim?" ugyan. - Versek, amelyeket épp én írhatok le.
Mivel a regényírók ritkán szerezhettek első kézből információt a cigányság életéről, a fantáziájukkal dúsították fel a prózai valóságot, és létrehozták a XIX. században azt az irodalmi cigányalakot, aki egy angol cigánykaraván tagjaként vándorol, egy spanyol flamenco-táncos ruháját viseli és magyar cigányzenét játszik.
Ebben a kalózhajó világban semmilyen téren se szégyen a lenyúlás. Az idézőjel, mint valami haszontalanság, kiment a divatból. Vagy az erkölcsből? Néha sajnálom, hogy szeretem a mozit, mert ott is gyakori a lopási példa. Különben az olvasásban is ezt észlelem, csak ott epigonoknak hívják a kleptósokat.
Az igazi, tartós hatású történet mindenkiről szól, mert különben nem maradandó. A furcsa és idegenszerű nem érdekes, csak az, ami ismerős és mélységesen személyes jellegű.
Az embert nem érdekli semmi más, csak önmaga. Ha a történet nem arról az emberről szól, akinek meséljük, nem fog odafigyelni.
Semmiféle történetnek nincs ereje, sem tartós hatása, ha nem érezzük, hogy igaz és ránk is találó.
A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet.
Hallani és olvasni nem ugyanaz, mint beszélni és írni.
Az ember úgy olvas, ahogy ír, és ez megfordítva is igaz.
Facebook
Pinterest