Idézetek az irodalomról
A történet megírásakor nem szabad elveszni a részletekben! Se belemerülni a családi, baráti anekdoták, sztorik olcsó sikerébe. Ezt sokan megtették már. Nem szabad ítélkezni sem. Ezt is megtették már jó néhányan. Valaki a történetben se jó, se rossz. Mindig van felmentés a gonosz számára. A jó pedig tele van hibákkal.
Az írók mindenre emlékeznek (...). Különösen a fájdalomra. Vetkőztess egy írót pucérra, mutass rá a forradásokra, és ő még a legkisebbnek is elmondja a történetét. A nagy sebekből pedig nem amnézia lesz, hanem regény. Némi tehetség nem árt persze, ha az ember író akar lenni, de az egyetlen igazi feltétel az, hogy minden egyes forradás történetére emlékezz. A művészet lényege a szívós emlékezet.
Költő szerelme szalmaláng, azért oly sebes és falánk.
Kazinczy Ferenc épp' olyan szükségszerűen jelentkezik a magyar irodalomban, mint Petőfi. Amit Kazinczy a magyar nyelvben elkezdett, azt Petőfi fejezi be. Kazinczy megújította a formát, Petőfi forradalmat csinált a tartalmat illetően. A forma megújításáért szervezkedni, kritizálni, az egyre eredetibb alkotásokkal előrukkoló művészeket összefogni és vezetni kell a nyelv idálja felé. Ez szellemi diktátor szerep. Ez Kazinczy. A tartalom megújításáért meg kell ismerni a nép lelkét, a nyelv géniuszát. Ez szellemi forradalmár szerep. Ez Petőfi. És tegyük hozzá: aki forradalmat csinál a tartalmat illetően, az mindig újít a formán is.
A művészet szerepe most is ugyanaz, mint száz évvel ezelőtt, vagy mint ezer évvel ezelőtt: segít elviselni a bajokat. Az ember természetéhez szinte biológiailag kötődik a költészet, a zene, a festészet és a szobrászat. A művészet a veszteségeket mindig úgy tudja megjeleníteni, hogy abból újabb értékek keletkezhessenek. A mi magyar sorsunkban még sok olyan veszteség van, ami a költészetben megfogalmazásra vár, hogy tömören csak annyit mondhatok: vannak még megnyerhető veszteségeink.
Más jelmez itt, más helyszín ott: a mesék nem halnak meg, csak minden nemzedékkel újjászületnek egy más korban, más nyelvezettel.
Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot. De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne, mint engem írás közben.
Kezdetben könnyen megy az írás, mint a gázolás a patakban, de egyszerre csak azt vesszük észre, hogy elveszett a föld a lábaink alól, és az úgy ragad magával, hogy alig tudunk partra vergődni.
Ahhoz (...), hogy jó regényt írjon valaki, nem férfinak vagy nőnek kell lenni, hanem öregnek, legalábbis rettentő tapasztaltnak, és jó, ha emellett az ember lelke androgün.
Két napig szinte éjjel-nappal dolgozott, olyan különleges élvezettel, amilyet még sohasem élt át. Gyönyörűséggel áramlott a történetben, izgatottan leste a szereplőket, akik egy idő után meglepetésszerűen maguktól megmozdultak, megszólaltak, és a lelkében élő előadást hoztak létre.
Néha csak onnan tudom, hogy véget ér egy történet, hogy nem akad több szó, amit leírhatnék.
Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.
Az írás nem okozója a gyötrelemnek, hanem gyötrelemből születik.
A költészet erőteljes érzelmek spontán kiáradása.
Isten ír velem Verseket. Hagyom a kezét, Engedem.
Facebook
Pinterest