Idézetek az irodalomról
Az ihlet a lusta írók kifogása.
Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom.
Mindig szívesen tanultam meg jelentős emberek fontos mondásait. Mindegy, hogy az adott pillanatban használni tudtam-e bármelyiket is, vagy nem. Olyanok számomra ezek a mondások, mint egy készlet, amelyből táplálkozom. Kimeríthetetlen kincs.
Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.
Én gyűlölök mindennémű közhelyet, s néha csak azért őrzöm meg magamban az érzéseimet, mert leírásukra nem találnék más szavakat, csupán olyat, amelyből kicsépeltek már minden tartalmat és jelentést.
Az író kitalált lény. Megálmodjuk, de sohasem találkozunk vele. Nem létezik, csak úgy tesz, mintha élne. Pusztán egy név, közmegegyezéssel vagy kései legendával létrehozott kép, egy több emberből összeállt magányos ember.
Egyik szót a másik mellé fektetve szívünket hosszú pórázra engedjük, S mint kutyát visszahívjuk, amint távolodik.
Élő szó az, ami vérzik. Néha csak annyira, mint egy megszúrt ujjhegy. Az ember maga is megijed, amikor kimondja. Akkor is, ha olvassa. Ami mélyről jön, az mindig véres. Ami odabent természetes - hogy az élet: vér -, az a felszínen ijesztő. "Juj, ezt nem kéne kimondani!" "Ezt nem szabadna nyilvánosságra hozni!" Tiltakozást vált ki. Viszolygást. - S ugyanakkor örömet is! A holt szóról nincs mit beszélnünk - legtöbbször azt mondjuk ki. A holt szó lehet szép, okos, művészi, de nincs benne vér. Nem "onnan" jön, bentről, a "dobogó szívből". A holt szavakat mindig valami helyett mondjuk ki, és ez a valami lényünk igazsága. Nem az a baj vele, hogy nem okos vagy szép - a baj vele az, hogy öl.
Semmitől sem félek jobban, mint a középszerűségtől; szerintem szerencsésebb, ha valami jó vagy nagyon jó, vagy akár nagyon rossz. Harminc ívnyi középszerűség - megbocsáthatatlan.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Azt mondják, hogy az alkotásnak vissza kell tükröznie az életet, stb. Mindez badarság; az író (vagy költő) maga teremti meg az életet, mégpedig olyat hoz létre, amilyen a maga teljességében előtte még nem létezett.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A klasszikus az, amit senki se szeretne elolvasni, de mindenki szeretné, ha elolvasta volna.
Az irodalom célja - segíteni az embernek, hogy megértse önmagát, jobban higgyen magában, és kifejlődjék benne az igazságra való törekvés; harcolni kell az emberekben megbúvó aljasság ellen, meg kell találni bennük a jót, felkelteni lelkükben a szégyent, haragot, férfias bátorságot, mindent megtenni azért, hogy az emberek nemesen erősek legyenek, és átszellemítsék életüket a szépség szent fuvallatával.
Van egy tudatalatti, mély világomban gyökeret vert vágyam: egyetlen életemből egyetlen könyvet nemzeni. - Hiszen a könyvírás, a költészet is nemzés és szülés egyben.
A csoda nem a vers, hanem az őt befogadó gyerek. A csoda a kapcsolat. A csoda az adomány, ami a költészet.
A nyírfák zizegő levelénél is nagyobb, növényi érzékenységgel érzem, hogy kósza, csapodár szélként elszállnak felettem az évek... Csak műveket, magyar verseket tudok szembeszegezni a múlandó Időnek. Talán egy-két strófa fennmarad hányatott, nyugtalan életem után.