Alexander Giese

Minek a maszkok és az álöltözetek? Az isteni, vagyis az Igazi, nem éppen eléggé titkos-e amúgy is? A lényeget nem rejti-e annyi forma, hogy külön leplezésre-takarásra már nem is szorul?

Nem ámítom magam: akárhogyan is, sikeres hadvezér nem vagyok. Azért nem, mert nem tudok felhagyni a gondolkodással. Mert kezemben bár a mindenható hatalom, nem hiszek benne mégsem. Mert az erőszak és a hatalom nem olyan eszköz, amellyel hosszú távra megoldhatnánk a problémákat.

Olyan tettekre kényszerítem magam, amelyekkel más rég felhagyott volna már: mert nem szabad akaratom, nem szenvedély, nem szeretet vezényel, csupán a magamra rótt kötelesség, amelytől csak a halál szabadíthat meg.

Valójában csak a helyes vagy helytelen vélemény irányítja magatartásunkat, tesz minket boldoggá vagy boldogtalanná.

Mindnyájan ragaszkodunk képekhez és képzetekhez, látható és kézzelfogható dolgokhoz, bár tudjuk, hogy nincs belőle semmi hasznunk. Én például a jószerencsében bízom (...), mintha nem tudnám már nagyon régóta, hogy egészen másfajta istenek gyakorolják a hatalmat: a véletlen és a szükségszerűség, e kérlelhetetlen erők.

A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.

Milyen igaznak érzem Platón mondását, miszerint csak akkor lesz rendben a világ, ha vagy filozófusok a királyok, vagy a királyok filozófusok.

Az a legfontosabb, hogy ne éljünk örökké a halál gondolatában, ahogyan Seneca javasolta, hanem minden napunkat kiálljuk, és eltekintsünk attól, ami a végzetünk.

Ha a tényeket nem lehet megváltoztatni, változtatni a véleményünkön kell, mert ez tőlünk függ.

Mindig szívesen tanultam meg jelentős emberek fontos mondásait. Mindegy, hogy az adott pillanatban használni tudtam-e bármelyiket is, vagy nem. Olyanok számomra ezek a mondások, mint egy készlet, amelyből táplálkozom. Kimeríthetetlen kincs.

Zűrzavar a világ: vigyázz, magad ne világ légy!

Az én boldogságom kizárólag abban áll, hogy azon, amit mások magabiztosan megtesznek, azon én el is gondolkodom. Ez az elgondolkodás az én boldogságom.

Ami a halált illeti, nem szabad áltatni magunkat: mert ha atomokból állunk, a halál - széthullás, akkor így mindenestül szerteporlunk; ám ha valami egyéb vagyunk, például - felfoghatatlan - egység, mi lehet más a halál, mint kihunyás vagy átalakulás?

A régire, az egykor-újra nagyon hamar rárakódik a legújabb; elárasztja elébb, aztán rajta marad.