Idézetek az irodalomról
Szent, áldott és jó dolog a nyelven magán dolgozni.
Az igazsághoz a költészeten át érkeztem, a költészethez az igazságon át.
Minél többet olvasunk, annál kevesebbet utánozunk.
Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne.
A költő mindenből költeményt alkot, félelmetest vagy vidámat, aszerint, milyen képek ragadják meg; fölhevült lelke visszautasítja a lágy árnyalatokat, és mindig az élénk, metsző színeket választja ki.
Az írónak sohase legyen szótára. Minden szókeresés, még ha szükséges is, a közvetlenséget csorbítja. Azokkal a szavakkal írjunk, amelyeket ismerünk, amelyek emlékezetünkben élnek, amelyek természetesen bugyognak belőlünk.
Valahogy azt hisszük, hogy az írók mindig és mindenhol írnak. A vendéglőben a szalvétára, a vonaton a jegyre, az uszodában a bérlet hátuljára, a hivatal folyosóján várakozva a mandzsettára és így tovább.
Aki nem hallgatja el a történetet, az nem hallgat a szereplők felől sem.
Egyetlen mű sem lett jobb attól, hogy dicsérték, sem rosszabb, ha szidták.
Jaj, hogy elfut a tollam alól, Ami igaz, ami esztelenül Szép. Pedig a szó nekem ópium, Pogány titkokat szívhatok belőle.
Aki él, csak harcban éghet - csalják a titok-cselek; aki költ, bírói széket ül önnön maga felett.
A költészet a gondolat és a zene kombinációja.
Hol szorgalmasan írunk, hol meg távolba révedő tekintettel igyekszünk utolérni egy szökevény szót vagy kifejezést, amely a lehető legjobban ki tudná fejezni a kifejezhetetlent.
Minden történetet az tesz igazzá, hogy tudjuk, valaki meghallgatja. És megérti.
Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha elkezdtük, hogy "Egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese.