Philip Pullman

Itt az ideje, hogy a mennyről mint köztársaságról és nem mint királyságról beszéljünk. A király ugyanis halott, vagyis hiszek abban, hogy halott. Ateista vagyok, de szükségünk van a mennyre, vagyis azokra a dolgokra, amiket a menny jelent, de nem hozott el a számunkra.

Ez az öregek kötelessége. Hogy aggódjanak a fiatalokért. És a fiatalok kötelessége, hogy fittyet hányjanak az öregek aggályainak.

Amikor a férj kinyitja a feleségének a kocsiajtót, az vagy egy új kocsi, vagy egy új feleség.

Ha az ember leteszi a garast valamelyik lehetőség mellett, az összes többi, amit elvetett, kihuny, akár az elfújt gyertyaláng, mintha sosem lett volna. Jelenleg valamennyi lehetőség ott világol előtte. De mindet életben csak úgy tarthatja, ha tétlen marad. Választani kell közülük.

Csak megjátszotta, hogy író. Ha igazi mesterember lenne, mint például egy órás, akkor tudná, hogy minden tettnek következményei vannak. Minden "tik" után "tak" következik. Ha elkezdtük, hogy "Egyszer volt, hol nem volt", folytatódnia kell a történetnek; mert ha ez elmarad, valami más történik, amely már távolról sem olyan ártalmatlan, mint egy mese.

Ha pedig felhúztunk egy órát, van valami félelmetes abban, ahogy szakadatlanul jár a maga könyörtelen ritmusában. A mutatók olyan egyenletesen mozognak a számlapokon, mintha saját akaratuk lenne. Tik-tak, tik-tak... Mozdulataikkal apránként egyre közelebb lökdösnek minket a sírhoz.

Van, hogy a helyes dolgot azért nem tesszük meg, mert a helytelen annyival kockázatosabbnak tetszik, és nem akarjuk, hogy gyávának tartsanak, tehát éppen ezért cselekszünk helytelenül, mert veszélyes is. Fontosabb, hogy ne nézzenek minket gyávának, mint hogy a helyes dolgot tegyük.

Életemben egyszer jó döntést hoztam: mikor a vagyonnál többre tartottalak téged. Ez a választás a legnagyobb büszkeségem és örömöm.

Egyikünk megmozdult, és ugyanabban a pillanatban - kvantumugrás volt, merő hirtelenség - már csókoltuk egymást, és jaj, az nemhogy Kína volt, hanem maga a Paradicsom!

Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.